Az Eglin légibázis katonai pilótája azonosítatlan repülő tárgyakat észlelt. Erről van vallomás, rajz, radaradat és videó. Valaki mégis hazudik.
2023 márciusában jelent meg egy cikk a Debrief magazinban. A címe magyarra fordítva: Egy UAP-incidens a Mexikói-öböl felett, amit egy amerikai képviselő fedett fel, és most új fájlok és képek támasztják ezt alá. A szerző, Micah Hanks ebben kifejti, hogy az ügy még tavaly látott napvilágot, és most, hála egy információszabadságra építő kérvénynek (FOIA request), igazolást nyert. (A kérvényt Abbas Michael Dharamsey kérte ki, és John Greenewald kutató tette közzé a weboldalán, amely a „Fekete széf” – Black Vault – nevet viseli, és igen ismert az ufókutatók körében, hisz a hivatalos iratok igazi aranybányája.)
A „találkozás” – amint azt Matt Gaetz képviselő úr ismertette tavaly, a kongresszusi kihallgatások idején – 2023. január 26-án történt egy tesztküldetés során, amikor is a floridai Eglin Légibázis katonai pilótája 4, gyémánt formációban repülő, azonosítatlan repülő objektummal került közelebbi kapcsolatba. A radaron kezdetben mind a 4 jármű látszott, és a pilóta ebből egyet látott szabad szemmel. A másik háromnak viszont nyomát vesztette, amikor radarja a UAP közelében meghibásodott.
A pilóta alaposan megnézte magának a repülő tárgyat: alakja leginkább egy gyémánthoz vagy tojáshoz hasonlított, felülete fémes-szürke volt, egy vöröses-narancsságra színű szegmenssel középtájt. Az aljánál a levegő elhomályosodott, mintha felforrósodott volna, de a pilóta, elmondása szerint, tüzet nem látott.
.

.
Gaetz képviselő szintén látta a pilóta által készített rajzot és a radaradatokat, ezeket viszont az őt kísérő két másik képviselőnek (Tim Burchett és Anna Paulina Luna) viszont nem mutatták meg. Gaetz szerint azzal, hogy a légibázis felkereste őt, és ott jelentést tettek neki, egy „védett felfedésben” volt része. „A UAP-t, amit a képen láttam, nem tudom semmilyen emberi kezdeményezéshez társítani sem az USA, sem a szövetségeseink részéről.”
A jármű egyébként minimális szinten hasonlít az egyik Apollo-kapszulához, amit visszatéréskor használnak. De tekintve, hogy ezek a járművek 16-18 ezer láb (4,8-5,4 km) magasságban repültek gyémánt alakú formációban, a 4. pedig egy ideig követte a pilóta gépét, kizárt, hogy az Apollo-járműről lenne szó. És a ballonok sem tudnak vadászgépeket követni, vagy engedély és azonosítás nélkül repülni, bármennyire is „jó móka” lenne.
További érdekes vonatkozása az ügynek, hogy volt egy hasonló észlelés 1980-ban, a texasi Daytonvárosához közel. Az év december 29-én az 51 éves Betty Cash, egy barátnője és annak unokája egy vacsoráról tartottak hazafelé autóval. Egy erős fényt észleltek a távolban, és ahogy megközelítették azt az útszakaszt, ahol a tárgy lebegett, jobban megfigyelhették a külsejét. Nagy fényerővel ragyogott, matt ezüst volt a felülete, olyan alakja volt, mint egy függőlegesen felállított gyémántnak, és nagyjából akkora lehetett, mint a daytoni víztorony. Az alján lángok távoztak, amik olyanná tették, mintha egy óriási fagyikehely lenne.

Talán az itt látható alakok szokatlannak tűnnek, ám egyáltalán nem ritkák. A NUFORC (National UFO Reporting Center) adatbázisában 610 jelentést találunk „kehely” alakra, 1293-at „tojásra”, 2127-et „gyémántra”.
Mivel az Eglin légibázis ügye nagy port kavart fel a médiában, ezért az AARO (a Pentagon UFO-irodája) vizsgálatot indított. Arra jutottak, hogy a rendelkezésre álló rajz és a radaradatok alapján ez feltehetőleg egy kereskedelmi ballon volt. De hogy ez a „ballon” kihez tartozik, és hogy ez hogy magyarázza a rendelkezésre álló beszámolót és bizonyítékokat, azt nem fejtették ki.

Ross Coulthart oknyomozó újságíró, aki mostanában az UFO-hírek élére állt, és minden tudósítását milliós nézettség kíséri, hírt adott arról, hogy egy újabb kérvény alapján kiderült: videófelvétel is van az észlelésről. Ám az AARO „nem tud” videofelvételről. Tehát akkor két lehetőség adódik: vagy eltagadták a videófelvételt a Védelmi Minisztérium UFO-irodájától, vagy az AARO hazudik. Tekintve eddigi tevékenységüket, az utóbbi tűnik valószínűnek.
Ha lesz további fejlemény az ügyben, hírt adok róla.
.
Források:
Hanks, Micah (2024): UAP Incident Over the Gulf .of Mexico Revealed by u.s. Congressman Confirmed in Newly Declassified Files and Images. https://thedebrief.org/uap-incident-over-the-gulf-of-mexico-revealed-by-u-s-congressman-confirmed-in-newly-declassified-files-and-images/?fbclid=IwAR3dMATrth1hj4hOo21l7fqWWJZOyNC8SefHjAuO52zkZ6gr8oyfAhVSi10
Need to Know (52. epizód): https://www.youtube.com/watch?v=M8Xb3q0NILY
NUFORC-adatbázis, alakra szűrt keresés. https://nuforc.org/ndx/?id=shape
All-domain Anomaly Resolution Office: EGLIN UAP, Case Resolution | 14 October 2023: https://www.aaro.mil/Portals/136/PDFs/case_resolution_reports/Case_Resolution_of_Eglin_UAP_2_508_.pdf
.
Kapcsolódó cikk:
