Chris Bledsoe sokáig nevetség tárgya volt. Mára viszont évtizedes legenda az ufós közösségben, aki híressé vált földönkívüliekkel való találkozásairól.
Pedig Bledsoe sose vágyott hírnévre. Egy egyszerű, hétköznapi figura, aki egész életében csak arra törekedett, hogy normális életet biztosíthasson a családjának, vihesse az építési vállalkozását, és művelhesse a kertjét. Ennek ellenére olyan élet jutott neki, mintha egy misztikus krimi főhőse lenne. Isten ufója (UFO of God) című életrajzi könyve összefoglalja a férfi halál közeli élményeit, ufótalálkozásait, spirituális és paranormális élményeit, és azt, hogy lehet-e egyáltalán normális életet menedzselni ennyi szürreális esemény közepette. Szerénysége és tapasztalatai egy különleges aurát vonnak köré. Mindenképp szerettem volna, hogy megismerjétek legalább azt az estét, ami megváltoztatta egész életét.
.
.
Bledsoe középkorú volt ekkor, de már elég sok viszontagságon volt túl. 3 évesen kis híján a tűz martalékává vált, súlyos égési sérüléseket szenvedett. Aztán kisgyerekként mellkasba lőtte egy gyerektársa egy sörétes puskával az erdőben, és úgy tűnt, nem is fogja túlélni. Kamaszként leesett egy kétemeletes építkezési állványról. És az első feleségét, akivel fiatalon házasodtak össze, ő találta meg haldokolva, amikor a nő autóbalesetet szenvedett, Bledsoe pedig szintén arra haladt kocsijával. Elsőként ért a helyszínre, és először csak egy meggyötört testet látott. Utána jött rá, hogy az ott a felesége.
Óriási bűntudat gyötörte évtizedeken át amiatt, hogy nem tudta megmenteni. Sokáig élte a lélek sötét éjszakáját. A gyász enyhülése után végül újraházasodott, Yvonne-nal négy gyermekük született. Elsőszülött fia, Chris Jr. 17 évesen otthagyta az iskolát, hogy apja építési vállalkozásában dolgozzon. Segítenie kellett, mert apja súlyos Chrone-betegséggel és üzleti gondokkal küszködött. Hogy a fiú mégse legyen élmények nélkül, ők és még 3 másik építőmunkás az egyik házátadás után úgy döntöttek, elmennek horgászni a Cape Fear folyóhoz. Ezen a hideg, téli napon, 2007. január 8-án az életük örökre megváltozott.
.
.
Bledsoe kocsijával utaztak. Egyedül neki volt mobilja, de orvosa tanácsára nem hordta magával, mert az üzleti hívások okozta váratlan stressz csak még rosszabbá tette Bledsoe Chrone-betegségét.
Kopár volt az erdő, és metsző hideg volt, de legalább szabadok voltak, mint a madarak. Távol a város zajától, a gondoktól, a felelősségtől. Viszont Bledsoe-t depressziója ismét megakadályozta, hogy feloldódjon a társaságban. Hogy rosszkedvét elrejtse, egy kis sétára indult, míg a többiek tüzet raktak. Alkonyodott.
.
.
Egy emelkedőn kaptatott felfelé, amikor észrevette a narancsos-vöröses fényt a dombtetőn. „Megy le a nap” – nyugtázta, és ment tovább. Tekintetét a földre szegezve kerülgette a saras pocsolyákat. Amikor legközelebb odanézett, már egy óriási, vörös gömböt látott. Körbenézve meglátta a nyugvó napot is. „Ez lehetetlen” – hasított belé a döbbenet.
Most már két sugárzó gömböt látott lebegni a dombtetőn. Nagyjából 180 méterre lehettek. Hozzávetőleg 14 méter volt az átmérőjük. Akkorának tűntek, mint egy kisebb ház. Bledsoe először térdre rogyott a látványtól, majd gyorsan feltápászkodott, és menekülni kezdett abba az irányba, amerről jött. Egy árokba vetette magát, bízva abban, hogy az jó rejtekhely lesz.
.
.
„Maradjak? Menjek? Mik ezek?” Pörögtek benne a kérdések. Aztán a fiára gondolt. Meg kell védenie… Félve bár, de újra elindult a hegynek felfele, hogy megbizonyosodjon róla, nem csak képzelődött. Ekkor jelent meg a harmadik gömb. Úgy tűnt, az a „főnök”. Úgy érezte, figyelik őt. Furcsa módon egy köteléket, kapcsolatot érzett velük. Figyelte, ahogy figyelik őt. Aztán a félelem újra úrrá lett rajta. Egy bokor mögé rejtőzött.
A következő, amire emlékszik, hogy kb. 50 méterre van a tűztől, és még mindig rémülten, de már kis megkönnyebbüléssel fut a többiek felé.
.
.
Azt rögtön észrevette, hogy a kocsija más irányba parkol. Az összegyűjtött tűzifa is már elfogyott. És a többiek dühösen fordultak felé:
– Hol a fenében voltál?! – támadták le haragvóan.
– Hogy értitek? Itt voltam, nem messze.
– Ne mondd már! Egész este téged kerestünk.
– Hol van Junior?
– Váltóban kerestünk téged. Most rajta volt a sor.
Bledsoe rögtön utánarohant, abba az irányba, amerről jött. A nevét kiáltozva keresni kezdte, utat törve magának a bozótosban.
– Apa… – nyögte Junior alig hallhatóan, egy bokorból nyúlva felé. – Miért hagytál ott? Jöttek ezek a lények… Le voltam bénulva, nem tudtam mozogni…
– De hát csak percekre mentem el!
– Nem, egész estére eltűntél!
A fiú dühös volt rá. Sokkos állapotban volt. Bledsoe visszavezette Juniort a tűzhöz. Bledsoe nem emlékezett, mi történt a hiányzó időben, ami, mint kiderült, 4 óra volt.
Junior elmesélte, hogy elindult megkeresni őt. Ekkor két vörös gömböt vett észre egy mező fölött, a távolból bowling golyó méretűnek tűntek. Visszament a tűzhöz, elmesélte a többieknek, mit látott. Rászóltak, ne szórakozzon. Junior újra apja után indult. Ismét meglátta a gömböket. Felé közeledtek. A bokrok közé vette be magát előlük. A gömbök kb. 45 méterre tőle megálltak, lebegtek.
.
.
Aztán két kis lényt vett észre, ahogy a terepen elindultak Junior felé. Mechanikus szemük vörösen világított. A szemek kör alakúak voltak, nagyjából 4 centi szélesek, és úgy csukódtak, mint egy fényképező blendéje. A lények kíváncsian vizsgálódtak: botokat és szemeteket emeltek fel a földről, majd visszadobták őket. Az egyik folyton szemmel tartotta őt, mintha őrizné. Junior két órán rettegve hevert a bozótban, bénultan, mozgásra képtelenül. Aztán a következő, amire emlékszik, hogy meghallotta apja hangját, és valahogy kipréselt magából némi hangot.
A három munkás ezen a ponton elkezdett berezelni, pedig kemény férfiak voltak, nem ijedősek. Junior is könyörgött, hogy menjenek haza. A botok be voltak dobva, a tűz még pislákolt, a cuccaik szerteszét, de mind indulni akartak. Ekkor szúrt ki az egyikük 9 fényes pontot az égen, olyan erős fénnyel, mint a Vénusz, amint egy körbe rendeződtek fölöttük. 3 villogni kezdett, majd leereszkedtek a fák közé a folyó túlpartján.
A Cape Fear nem volt egy széles folyó. Egy gyerek is át tudná úszni. A járművek a túlparton szintén 14 méter átmérőjűnek tűntek, de most ragyogó, fehéreskék színük volt, mint a hegesztőgép lángja. Egy percig tátott szájjal bámultak mind, mielőtt eszeveszett menekülésbe kezdtek. Éjjel 11:30 körül lehetett ekkor. Bevetették magukat a kocsiba.
– Hát, ez ennyi volt, jó volt veletek srácok! – mondta az egyik.
– Én még látni akarom a feleségem! – mondta a másik.
– Húzzunk el, nyomd a gázt, gyerünk! – üvöltötte a harmadik.
.
.
Sikerült egy időre eltávolodniuk, és odaértek ahhoz a tisztáshoz, ahol Bledsoe először meglátta őket. A két, tűzgolyószerű fénygömb ugyanott volt. A harmadik, a „főnök” viszont előttük volt, lenn a talajon, alig fölötte lebegve. Átalakult: immár tojás alakú volt, és vakítón sugárzott, kékesfehéren, és szikrák száguldoztak körülötte.
.
,
Bledsoe rátaposott a fékre. Nem mehettek tovább. Az egyik kollégájának eszébe jutott, egy kerülőúton eljuthatnának egy ismerős családhoz, akik egy mobilházban laktak a közelben.
Odaversenyeztek. Közvetlenül odahajtottak a házhoz. Látták, hogy égnek a lámpák odabenn. A bejárati ajtó tárva-nyitva volt. Ment a tévé, de senki nem ült a kanapán. Kiáltoztak, hogy „haló, van itthon valaki?”, semmi válasz nem jött. Látták, hogy az egyik fénygömb kb. 130 méterrel mögöttük volt, 150 centivel a föld fölött lebegett, és eltorlaszolta az egyetlen kijáratot a területről. Bledsoe nyomta a dudát. Senki sehol, és semmi válasz nem érkezett.
– Mi legyen? – agyaltak, teljes pánikban.
– Ha meg akarnának ölni, már megtették volna – mondta az egyikük.
Egy lövés dördült a semmiből. Majd még egy. Fogalmuk se volt, honnan jött. Egy harmadikat is hallottak. Akkor a tojás alakú jármű elfordult, és megindult a kocsi felé. Azt hitték, beléjük ütközik, de emelkedni kezdett, és elhaladt a kocsi felett. Sztatikusság járta át az autót. Némán továbbment, a fák fölé siklott, és ott megállt. Majd kilőtt felfelé, és tovatűnt a sötét égboltba.
Prédának érezték magukat, akik egérutat nyertek. Padlógázzal távoztak. A jobbjukon követte őket az egyik fénygömb. A többiek üvöltöttek, hogy „gyorsabban, gyorsabban”, de Bledsoe úgy haladt, hogy ura maradhasson a helyzetnek. Nem akarta kockáztatni, hogy balesetet szenvedjenek. Nem akarta, hogy ő legyen, aki a halálukat okozza. A fénygömb szépsége lenyűgözte. Azt vette észre magán, hogy kívül marad a többiek drámáján.
.
.
Ismerős terepen haladtak. Bledsoe lelassított a megengedett sebességhatárra, ami 56 km volt. Itt, a baptista templom környékén látott egyszer egy furcsa baglyot, egy héttel azelőtt, hogy a kis gyerektársa meglőtte. Itt volt a neje, amikor az ominózus estén a féltékenység közéjük állt, közvetlenül a halálos baleset előtt. Itt volt az a kanyar, ahol a nő meghalt a karjai között. Épp ezért nem volt hajlandó őrülten belehajtani újra abba a végzetes kanyarba. Hirtelen béke járta át. Áldásnak élte meg. Kegyelemnek. Lelassult az idő. Életében először azt érezte, hogy ami a nejével történt, nem az ő hibája volt. Hogy amikor a karjai közt tarthatta az utolsó pillanatokban, az egy ajándék volt mindkettejüknek, és nem ő volt a hibás a nő végzetéért. Szinte újra látta magukat, 25 évvel korábban, huszonévesekként, véresen, egymást ölelve.
.
.
A munkások üvöltöttek, hogy haladjon már. Ő viszont legszívesebben kiszállt volna a kocsiból. Nézte volna a furcsa járművet, ami ekkor már fekete volt, téglalap alakú, és a magas feszültségű áramvezetékek fölött lebegett. Négyzet alakú fények voltak rajta, mintha ablakok lettek volna. A hatalmas méretei lenyűgözték. Magába akarta fogadni az üzenetét, bele akart olvadni a bűntudat nélküli békébe.
– Chris, menjél már! – kiabálták. A lelassult pillanat véget ért, az idő újra felgyorsult. Továbbhaladtak, immár kíséret nélkül, és sikeresen kirakták otthon a munkásokat.
Visszafelé Junior könyörgött, hogy ne a halálos kanyar felé menjenek haza. A hosszabb utat választották. Az úton hazafele nyolc autót láttak félreállva, és mintha a sofőrök az áramvezetékek felé nézegettek volna.
.
.
Üres lakásra értek haza. A többiek rokonoknál voltak. Junior rettegett: bezárt minden ajtót, lehúzott minden redőnyt, és felkapcsolta az összes villanyt, majd bevonult az ablaktalan fürdőszobába. Bledsoe bekapcsolta a tévét, hisz ez biztos világszintű invázió lehet… mi más? Egy helikoptert hallott a távolból, majd felfigyelt a kutyák őrült ugatására.
Mivel egész életében vadászkutyákkal volt körülvéve, pontosan tudta, hogy ijedten jeleznek a kennelekből. Csak akkor csaholtak így korábban, amikor medve szagát fogták. Junior előmerészkedett a fürdőszobából, és Bledsoe mondta neki, hogy meg kellene nézniük az apja kisházát, mert az tele van eszközökkel, és mi van, ha éppen oda tör be valaki.
– Kérlek, apu, ne menj ki! – könyörgött Junior. De hiába tiltakozott, Bledsoe meggyőzte, hogy ki kell menniük, ráadásul zseblámpa nélkül, hogy a sötétség előnyükre szolgáljon.
.
.
Magukkal vitték Rosie-t, az 50 kilós vadászkutyát. Rosie is őrülten ugatott, és a kennelek felé rohant. Mentek utána. Junior belekapaszkodott apja ingébe, nem volt hajlandó elereszteni. Bledsoe észrevette, hogy a kutyák nem a kisház felé ugatnak, hanem a kennel hátulja felé, ahol már csak erdő volt.
Ráeresztették Rosie-t a gyanús irányra. Tekintetüket a fagyos talajra szegezve követték őt. Bledsoe nem vette észre, hogy Junior idő közben elengedte a felsőjét, és megfutamodott, vissza a házba. Ő rohant tovább előre, az erdő felé.
Majd zihálva megállt egy fánál, hogy kis erőt gyűjtsön. Ekkor vette észre, hogy magára maradt. Illetve… mégsem volt egyedül. 120 centire tőle ott állt egy alig egyméteres lény. A Holdhoz hasonlóan sugárzott. Fénylő, vörös szeme volt. Egy áttetsző háromszög volt a mellkasán.
.
.
– Sajnálom, hogy menekültem. Megadom magam – mondta neki.
– Nem érted. Nem azért vagyunk itt, hogy bántsunk. Azért vagyunk itt, hogy segítsünk neked – érkezett a telepatikus válasz.
Rosie előtűnt a dzsindzsásból. A lény pedig hirtelen semmivé lett.
„Mi történt?” – Bledsoe nem értette, de a ház felé vette az útját. Megkönnyebbülve látta, hogy a fia a hátsó ajtóban állva várta őt. Fogalma se volt, mit mondhatna. Visszavonultak a házba. Arra gondolt, hogy az idegei lenyugtatására kell neki most egy cigaretta. Junior nem engedte kimenni, így hát a dolgozószobájába ment, és kicsit kinyitotta az ablakot. Junior nem akarta kinyitni a spalettát, de ő résnyire kinyitotta. Azt látta, a hátsó udvar mozgásérzékelő lámpái felkapcsoltak. És ott volt egy még nagyobb lény, amely ráérősen sétált a ház felé.
.
.
Bledsoe azonnal menekülőre fogta Juniorral együtt. A bejárati ajtón át kirohantak a kocsihoz, és elhajtottak a közeli kaszálóra. Innen szabad belátásuk volt a környezetre, és észrevették volna, ha bármi feléjük tart. Egyre csak kémleltek körbe, mígnem a fáradtság úrrá lett rajtuk, és elaludtak.
Bledsoe a hideg kocsiban ébredt, a hidegben látszott a lehelete. Junior a hátsó ülésen aludt. Reggel volt. A világ nem ért véget. Túlélték az éjszakát. Próbálta felfogni, min mentek keresztül. Képtelen volt felérni ésszel. Felébresztette a fiát, és visszagurultak a házhoz. Ott továbbra is minden villany égett, minden redőny le volt húzva. Apja kis háza is érintetlen volt. A kennelben ott voltak a kutyák.
.
.
Apja és fia éhesek voltak. Kimerültek. Felhívták a munkásokat, mi a helyzet. Azok azt mondták, hogy visszamentek a hátrahagyott felszerelésekért. A helyszínen semmilyen rendkívüli nyom nem maradt hátra. A munkások a mobilházba is benéztek úton hazafelé, és a tulajdonosok nem számoltak be semmi rendkívüliről. Nem emlékeztek semmilyen látogatásra. Nem történt semmi különös múlt éjjel. Végig otthon voltak, tévéztek. Nem lődözött senki. Hitetlenkedve tréfáltak: talán túl sokat ittak a látogatók, és legközelebb szedjék jobban össze magukat, ha kirándulni mennek.
Egy perc alatt híre ment a dolognak a zárt közösségükben is. A történetüket hiteltelennek találták, és ronda pletykák terjedtek el róluk. Onnantól mindegyikük tudta, hogy nem mondhatják el történetüket szabadon, mert úgyse fogja elhinni senki. De Bledsoe észlelései nem maradtak abba, a család további paranormális élményeket élt át, Juniort pedig egy életre megnyomorította az az ominózus éjszaka.
.
A történet videóváltozatban:
Egy hasonló videó:
