2025 januárjában végre napvilágot egy UAP-begyűjtési művelet videója, és benne egy tojás alakú UFO. Hihetetlen, mégis igaz.

A felvételt a levegőből egy éjjellátó kamera készítette (azért zöld a felvétel). A művelet keretében egy tojás alakú UAP-t szállítottak helikopterrel A-ból B-be. A szállítást végző helikopterpilóta Jake Barber volt. Barber az amerikai légierő veteránja, és nem hivatalos minőségben egy titkos utóprogramban dolgozott, amelynek szálai az Amerikai Védelmi Minisztériumig és a hírszerzési ügynökségekig futnak.

Jake Barber most informátorként állt elő, és két UAP-begyűjtésről számolt be. Az egyik volt a gyöngyfehér, fémből készült, hatméteres tojás (a másik egy makktermés alakú volt, amiről majd máskor lesz szó). Ennek nem volt látható meghajtása, nem voltak hegesztései, panelei, felirata, nem bocsátott ki hőjelet – teljesen anomális volt. Ezt ő is rögtön látta, a kollégái is, és a UAP Task Force magas beosztású vezetői meg is erősítették ezt a számára. Íme, az ominózus tojás UFO begyűjtéséről készült videó:

.

Hadd emeljen ki egy NOVA-néző – Tibor – pontos, elemző hozzászólását: „Nekem úgy tűnik, hogy ez a helikopter beépített függesztett rakomány figyelő kamerája (tehát nem okostelefon, vagy go pro). Lehetséges, hogy éjszakai (night vision) üzemmódra is képes ezért van minden zöldes árnyalatban és így egy éjszakai felvételt látunk ahol a lerakodási terület oldalról van megvilágítva.

A hitelességét erősen rontja, hogy nincs senki sem a földön, aki ellenőrzi a lerakodást, esetleg lecsatolja a hevedereket. (A rakomány persze általában a pilótafülkéből is lecsatolható, ha a sodronyban, vagy mellette fut egy vezérlőkábel.) Még annyi, hogy a lerakódó személyzet hiányát indokolhatja, ha sugárzó (vagy egyéb módon veszélyes) tárgyról van szó.

Megnéztem az esetről készült NewsNation videót, amit mindenkinek ajánlok, mert rengeteg érdekes dolgot mesél még a pilóta.”

Mivel tudom, hogy egy olyan világban élünk, ahol már semmilyen médiatartalomnak nem hihetünk, ezért szeretném más oldalról is megközelíteni, mit lehet még megfontolni, ha egy UAP/UFO-felvétel hitelessége a kérdés.

.

Kitől származik?

Ott van egyrészt Jake Barber személye. Ross Coulthart oknyomozó, aki segítette Barber színrelépését, maga is ellenőrizte Barber személyazonosságát, állításainak hitelességét, és tanúkat is felvonultattak, akik megerősítették története igaz voltát, és hozzátették a maguk tapasztalatait. Tehát Barber egy hiteles személy, amiképp a videó is az. Nyilván saját biztonságának megőrzése érdekében sok dolgot nem árulhatott el, például hogy mikor és hol készült a felvétel, vagy mi volt a titkos ufóprogramban neve. Az ilyen információk elárulásával megszegi a titoktartási szerződését, bebörtönözhetik, vagy épp eltehetik láb alól. (Nem ő lenne az első, aki ilyen sorsra jut.) További részleteket Barberről itt találsz:

.

A UAP-k alaktípusai

A NUFORC (National UFO Reporting Center) adatbázisában 1974 óta gyűjtik a civilek észleléseit. Itt a beszámolókat az UFO-k alakja szerint is megtekinthetjük. Íme a 25 leggyakoribb UFO/UAP-forma:

Először is elmondanám, hogy egy ilyen adatbázis működtetése több mint fél évszázadon át, nonprofitként, szűkös büdzséből, limitált munkaerővel, szinte önkéntes alapon, egyáltalán nem egyszerű. Sőt, úgyis mondhatnám, hogy heroikus munka. Az pedig, hogy a több mint százezer jelentést ingyen hozzáférhetővé teszik, és nem rejtik fizetős fal mögé, külön elismerést érdemel. Egy nap talán az utókutatás intézményesülni tud annyira, hogy e kincset érő gyűjteményt is tudományos igénnyel rendbe teszik, felfejlesztik.

Az mindenképp látható, hogy a NUFORC alaktani besorolása nem tökéletes. Például a gömb, gömböcske, kör, ovális, korong terén lehetnek átfedések. Ugyanígy: tűzgömb, villanás, csillagszerű stb. A formáció sem épp alaktípus. Az ismeretlen, egyéb és nem meghatározott kategóriák szintén hagynak kivetnivalót maga után. Egy alaposabb újraszortírozás esetén biztos finomítani lehetne a taxonómiájukon, de induljunk ki abból, amijük van. És ez alapján 1326 tojás alakú UAP-beszámolót tartanak nyilván.

Ebből megnéztem azt a közel hetvenet, amihez médiát is mellékeltek (fotót, rajzot, videót, térképet stb.). Igazából kettő érdekeset találtam, de olyan igazi tojás alakú tojást nem találtam. Az első képet inkább nevezném Tic Tac-nak, a második pedig túl távoli felvétel. Azért megmutatom őket:

Florida, 2016, sugárzó, léghajószerű jármű. Forrás: https://nuforc.org/sighting/?id=131791

.

2021, Tajpej (Tajvan), nagysebességű, tojás alakú jármű

Magyar eset csak egy volt tojás kategóriában, de ahhoz is odaírták, hogy hoax, így ezen a keresési ösvényen nem is haladtam tovább. (Eleve csak pár tucat magyar esetet dokumentáltak a NUFORC-adatbázisában, mert 1. a magyarok nem igazán tudnak erről a lehetőségről, 2. csak kevesen veszik a fáradságot, hogy angolul – vagy bárhogy – bejelentést tegyenek.) Abban viszont biztos vagyok, ha valaki belevetné magát, és átnyálazná a részletesebb leírással rendelkező UFO-eseteket, akkor csodálatos tojás UAP-megfigyelésekre lelnénk. Alkalomadtán folytatom én is ezek olvasgatását. Most viszont megosztok veletek egy még érdekesebb esetet!

.

Az 51-es körzet tojása

Sam Urquhart, az amerikai légierő veteránja, egy lenyűgöző történetet osztott meg unokaöccsével, Sam Taberrel. Urquhart 1997-től 2014-ig dolgozott az 51-es körzetben, ahol is biztonsági vezetőként és adatkonfigurációs szakértőként tevékenykedett, és a radar keresztmetszet-tesztekért felelős csoportot irányította.

Urquhart elbeszélgetett egy tapasztalt EG&G mérnökkel, aki közvetlenül részt vett annak a tojás alakú objektumnak a vizsgálatában, amelyet a CIA az 1980-as években szállított az 51-es körzetbe. A mérnök megosztotta vele az UFO visszafejtésére tett kísérletek részleteit.

Ráadásul Urquhart később a bázis egyik biztonságos adattárolójában („Taj Mahal”) látott egy kristálytiszta, színes fényképet az UFO-ról, amelyet a mérnök korábban leírt. Bár a fényképet soha nem vihették ki a tárolóból, ez megerősítette Urquhart számára a történet hitelességét.

Illusztráció az objektumról

De lássuk, mit is tudunk az objektumról! Tojás alakú volt, körülbelül személyautó méretű, sima, illesztések nélküli, fémszerű külsejű, ezüstszürke színű. Nem rendelkezett irányítószervekkel, csapóajtókkal, bemenettel vagy kipufogóval, és semmilyen felirat vagy szimbólum nem volt rajta.

Az UFO-t állítólag a CIA találta meg egy távoli sivatagi helyen az 1980-as években, teljesen sértetlen állapotban, majd az 51-es körzetbe szállította. A bázis mérnökei azonban nem tudtak behatolni a járműbe, és nem tudták megállapítani, hogyan működik. A röntgenvizsgálatok sem mutattak semmilyen üreget, az objektum szilárdnak tűnt. Elektromosságot is próbáltak alkalmazni rajta, de azzal sem jártak sikerrel. A mérnökök kis mintákat tudtak csak venni az anyagból, amelyek izotóp-összetétele alapján azt a következtetést vonták le, hogy az nem a Földön készült.

Az UFO-t később egy másik bázisra szállították, valószínűleg az Új-Mexikóban található White Sands Rakétakísérleti Telepre. Ez volt az utolsó, amit a mérnökök hallottak róla.

Taber beszámolója alapján a Pentagon UFO-vizsgálati irodája (AARO) dokumentálta Urquhart történetét, és mint az sejthető volt, az üggyel nem kezdtek semmit. Még szerencse, hogy a Daily Mail 2023 decemberében részletesen bemutatta ezt az esetet. Így most, amikor végre videobizonyíték látott napvilágot, össze lehet kötni ezeket az eseteket.

.

Chris Bledsoe beszámolója

Chris Bledsoe a legismertebb ufómegtapasztalók egyike, akit eddig nem sikerült hitelteleníteni. Történetével részletesen foglalkoztam korábban, és annak idevágó részét idézném most: Sikerült egy időre eltávolodniuk, és odaértek ahhoz a tisztáshoz, ahol Bledsoe először meglátta őket. A két, tűzgolyószerű fénygömb ugyanott volt. A harmadik, a ‘főnök’ viszont előttük volt, lenn a talajon, alig fölötte lebegve. Átalakult: immár tojás alakú volt, vakítón sugárzott, kékesfehéren, és szikrák száguldoztak körülötte.”

„A harmadik lövésnél a tojás alak elkezdett forogni, és úgy tűnt, hogy az ‘orra’ közvetlenül a teherautónk felé fordul. Úgy tűnt, céloz. Hangtalanul közeledett felénk, egyre gyorsulva. Ahogy közelebb ért, nem lett könnyebben megfejthető. Nem voltak rések vagy következetes eltérések az általános ragyogás mintázatában.”

(Részlet Chris Bledsoe könyvéből: UFO of GOD: The Extraordinary True Story of Chris Bledsoe)

tojás uap

Illusztráció: Sós Dóra. Bledsoe teljes történetét itt találod: Az éjszaka, amikor az ufók leszálltak – a Chris Bledsoe-sztori.

.

Lonnie Zamora esete

Lonnie Zamora, a Socorro városában (Új-Mexikó) szolgáló rendőr, 1964. április 24-én, délután 17:45 körül egy különös eseményt élt át, amely az egyik legismertebb UFO-észlelésként vált ismertté. 

Zamora egy gyorshajtó járművet üldözött, amikor egy hangos robajt hallott, majd egy lángcsóvát látott a délnyugati égbolton, körülbelül fél-egy mérföld távolságban. Egy közeli dinamitraktár robbanására gyanakodva megszakította az üldözést, és a helyszín felé vette az irányt.

A helyszínre érve egy fényes, tojás alakú tárgyat pillantott meg, amelyet először felborult autónak hitt. A tárgy alumíniumszerű, fehéres színű volt, és körülbelül kb. 140-180 méter távolságra helyezkedett el tőle.

Két, fehér overallt viselő alakot látott a tárgy mellett, akiket „normális alakúnak” írt le, de magasságukat tekintve kis termetű felnőtteknek vagy nagyobb gyerekeknek sorolta volna be őket.

Majd hirtelen egy kékes-narancs láng csapott ki a tárgy alól, amely erős robajjal felemelkedett, és gyorsan eltávolodott a helyszínről.

Illusztráció az esetről. Forrás: Wikipédia: https://en.wikipedia.org/wiki/Lonnie_Zamora_incident

.

Ti milyen tojásos sztorit ismertek még?

Emlékszem, hogy Linda Moulton-Howe Earthfiles című műsorában is bemutattak egy régi időkből származó leírást. Eszerint a tojás alakú jármű óriási volt és hófehér, az abból kiszálló idegen lényeknél pedig volt egy pálca, amely emlékeim szerint a fordítást segítette. De e téren még pontosítani fogok, ha időm engedi, mert sokkal lenyűgözőbb volt a történet, mint amit most hirtelen felidéztem itt nektek. (Jelenleg kórházban tartózkodom, és nincs módon részletes kutatásra, nézzétek ezt el nekem.)

Mindig lesz olyan ember, aki akkor is kétkedne, ha egy idegen kocogtatná meg a vállát. Jelen esetben is ott van a csalódottság sokakban. Persze, értem én, hogy ez a Jake Barber-féle UAP-videó még mindig nem az a HD-felvétel, amit mindannyian vártunk, és minden kétséget eloszlat. De legalább igazolható és biztos forrású, és lesz itt még több ilyen hamarosan…

Több néző jelezte, hogy Jake Barber videójánál ők már láttak jobb felvételeket tojás alakú UFO-ról. Ám hiába kértem, hogy ennek linkjét küldjék át, egyelőre nem kaptam érdemi referenciát. Ám hátha nektek van! Ha igen, küldjétek el nekem, légyszi: doragabriella@gmail.com.

.

.

Érdekelne egy gyémánt alakú UAP részletes leírása? Akkor olvasd el ezt a cikket is:

.

Szereted a UAP-kről szóló beszámolókat? Van pár, lehet szemezgetni:

.

Szerző

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük