A soron következő cikkben szó esik különböző nonhumán eredetű exotechnológiáról és öt idegen fajról, amik elraboltak egy fiatal lányt. Traumatikus és transzformatív valódi élményeit és rendkívül mélyreható gondolatait olvasva arról, amit megértett és arról, amit nem, egy gondolati utazást indít el bennünk az univerzum hatalmasságáról, a létezés természetéről, a benne elfoglalt helyünkről és az emberlelkekről, amelyek nem is feltétlenül emberiek, de talán egy tágabb, kozmikus terv részét képezik. Általuk elindulunk a képlékeny pszicho-spirituális dimenziók nyújtotta, fátyolos határtapasztalások felé. Szűcs Ágnes írása.
.
Előhang
„… az érzékszerveink fizikai világa merő illúzió, az árnyékok világa, és a háromdimenziós eszköz, amit testünknek nevezünk, csupán tartályként vagy lakhelyként szolgál valami nála végtelenül nagyobb és átfogóbb számára, és amely a való élet mátrixát alkotja.”
Holger Kalweit (1947–) etnológus, pszichológus
Az NHI-vel különféle kapcsolatfelvételi módon keresztül találkozhatunk, beleértve többek között a meditációt, az asztrális projekciót, bizonyos pszichedelikumokat, az álmokat, a halálközeli pillanatokat, az elrablásokat. A NOVA 4-ik érája az interakciók témájára lett felfűzve, és amint azt Sós Dóra is mondta: „mert a történetek számítanak”. Ehhez kíván asszociálni eme írás. Bár az eset a múlt század tengeren túljára nyúlik vissza, aktualitása mit sem változott. Mivel minden UFO-észlelés váratlan módon megkérdőjelezi a valóságról alkotott képünket. Mivel a történetből fakadó információk nyújtotta elképzelések, felvetések mindnyájunkat mozgatnak, átszövik az életnek nevezett, minket körülölelő, érzékelhető és láthatatlan világot.
.
Levél Lindától Lindának
Linda Porter 1946. június 2-án született. Szüleivel, két nővérével és egy öccsével élt szülővárosában, az oregoni Portlandben egy csirke-, nyúl- és bogyótermesztő farmon. Apai nagyanyja által cseroki indián felmenőkkel rendelkezett. Természeténél fogva illusztrátor volt, már kiskamaszként rajzolt, festett és filozófus könyveket vett kézbe: „Introvertáltabb voltam, mintha próbáltam volna rájönni, miért is vagyok itt.”
Fiatalon, 12 évesen, 1958-ban emlékezetes tapasztalást szerzett nonhumán entitásokkal. 1963-ban, 17 évesen a szürkék elrabolták Kaliforniában található covinai otthonából és egy űrhajó fedélzetén ébredt. A tény, hogy ez 1963-ban történt, figyelemre méltó, mivel ez még azelőttre datálható, hogy az elrablás jelensége populárissá vált volna. Tizen- és húszas éveiben számos más találkozást is átélt nem emberi létformákkal. 45 éves korában ért meg benne az, hogy felvegye a kapcsolatot Linda Moulton Howe-val, és megossza a vele történeteket.
Linda Ann Moulton Howe (1942–) amerikai Bátorság az újságírásban díjas oknyomozó újságíró, Emmy-díjas dokumentumfilm-készítő. Cum laude minősítést szerzett a Colorado Egyetem angol irodalom szakán, a Stanford Egyetemen kommunikáció szakon mesterdiplomát szerzett. Készített dokumentumfilmet a Stanford Egyetemi Orvosi Központ számára, kooperált számos csatornával – többek között BBC, CNN, Discovery Channel, Fox News, Gaia, History Channel, NBC, Paramount Pictures – és a Coast to Coast rádióműsorral (George Noory). Több környezetvédelemi projekten dolgozott, elnyerte a coloradói Florence Sabin-díjat a közegészségügy területén elért kiemelkedő hozzájárulásáért, az Oscar-díjas Robert Redfordtól vehette át az Environmental Citizen Participation-díjat, továbbá életműdíjjal is elismerték. A MUFON (Mutual UFO Network – Kölcsönös UFO Hálózat) egyik igazgatója Howe-t „a világ legkiemelkedőbb UFO-kutatójának” tartotta. Több mint 4 évtizednyi ufológiai tudásával munkásságát és személyét akadémikusok és kutatók egyaránt tisztelik. Elsőkként foglalkozott az állatcsonkításokkal, a gabonakörökkel, elsőkként szólt az amerikai kormány földönkívüliekkel való együttműködéséről, megannyi eltérítettel készített interjút, több informátorral rendelkezik, részt vett a 2013-as amerikai kongresszusi polgári meghallgatáson, több hazai (amerikai) és nemzetközi konferencián tartott előadást, többek között a NASA Goddard Űrrepülési Központjában. Erich Von Däniken 2017-ben személyesen nyújtotta át neki az UFO-jelenségekkel kapcsolatos oknyomozó újságírás kiválóságáért járó Stellar Citizen-díjat.
.
Fénykép Linda Ann Moulton Howeról (kép 1.)
.
Howe először 1991 márciusának első hetében hallott a klónozócső technológiáról, amikor postája érkezett. A kaliforniai Porterville-ből feladott nagy, barna boríték feladója egy Linda Porter nevű nő volt. A csomag a „gondosan megírt” levelen kívül tartalmazott továbbá egy hangkazettát és több színes rajzot.
„Ahogy a ceruzavázlatait és jegyzeteit néztem, ösztönösen éreztem, hogy fontos a csomagja. Emlékszem, hogy mindent visszatettem az eredeti borítékba, és egy ablakpárkányra helyeztem, közvetlenül az írógépem elé, hogy ne vesszen el a többi levélhalom és a megmagyarázhatatlan jelenségekről szóló dossziékkal teli dobozok között, amelyek egyre gyorsabban gyűltek, mint ahogy fém irattartó szekrényeket tudtam venni a tárolásukhoz. Ugyanazon a napon elvittem a hangkazettáját az autóba, hogy lejátsszam, miközben a dolgaimat intézem. Tiszta és artikulált hangja lenyűgözött. Linda egy művelt ember volt, aki nehezen értette meg a jelenséggel teli életét, ami nem illett bele a valóság elfogadható kategóriáiba” – írta Linda Moulton Howe 1998-as Glimpses of Other Realities (Más valóságok pillantásai) című könyvében.
Linda Moulton Howe és Linda Porter több alkalommal beszélt egymással telefonon, találkoztak személyesen, a beszélgetéseket Howe rögzítette is. „Abban az időben, 1991 elején, nem volt még egy olyan emberrablásról szóló beszámolóm, mint Linda Porteré, de fontosnak éreztem, hogy tartsam vele a kapcsolatot. (…) Halk és gyengéd volt a hangja, szinte természetellenesen nyugodt. Hallottam már ezt a kényszerített csendet más elraboltaknál is, akiknek egy életre szóló abnormális élményeket kellett elnyomniuk, próbálva egyensúlyba hozni mentális mérlegüket egy olyan pontig, ahol a legijesztőbb érzelmeket félretolják, hogy az élet folytatódhasson.”
.
Linda Porter negyvenkilenc évesen Lisa lányával otthonában karácsonykor, 1995, Iowa, USA (kép 2.)
.
Eltérítettként Linda Porter aggódott saját sebezhetősége miatt, és tartott az Amerikai Egyesült Államok kormányának az idegen jelenlét eltussolására irányuló politikájától. Ám miután meghallgatta Linda Moulton Howe egy kaliforniai konferencián tartott előadását, amelyben szemtanúk vallomásai szerepeltek a bolygónkkal kölcsönhatásban álló nem emberi intelligenciákról, úgy döntött, fontos, hogy felvegye a kapcsolatot Howe-val.
„Egy folyamatban lévő eseménysorozat kellős közepén ragadtunk (értsd: az eltérítettek – szerk.), amely egy napon történelmi jelentőségűnek bizonyul majd a Föld jövője szempontjából. Sajnos, mivel folyamatosan önkéntelenül is interakcióba lépünk ezekkel a lényekkel, bizonyos értelemben mindkét oldal áldozataivá váltunk a jelenségnek. Egyrészt az idegenek a saját céljaikra használnak fel minket, bármik is legyenek azok a célok. Másrészt, ha felszólalunk, azzal a nyilvánosság gúnyolódását, bizonyos esetekben pedig a kormányzati és a katonai személyzet zaklatását és/vagy megfélemlítését kockáztatjuk. Ezután mi, elraboltak, egy nyeretlen forgatókönyv kellős közepén ragadtunk. Egy olyan forgatókönyvben, amelyet nem mi választottunk, nem mi alkottunk, és biztosan számunkra nem tetsző.
Ha közvetlenül ezeknek a teremtményeknek a szemébe nézhetnél, rájönnél, hogy életed minden részlete, függetlenül attól, hogy mennyire személyes, mennyire hétköznapi, mennyire parányi, ismert számukra. Elgondolkodtató, hogy vajon valami Ken és Barbie babák vagyunk, akikkel egy érzelmileg éretlen, erkölcstelen faj játszadozik? Vagy gyalogok vagyunk, akiket talán egy haldokló faj fogságában tartanak, akik bármit megtennének a saját túlélésükért, beleértve egy másik faj (értsd: az emberiség –szerk.) hidegvérű manipulálását és a gyámoltalan állatok brutális megcsonkítását?
Hacsak valaki nem élte át az elrablás traumáját, nem értik, hogyan tudják ezek az entitások olyan könnyen megfosztani az elmét és a lelket, mint ahogyan le tudják venni a ruhákat egy testről. Olyan könnyedén tudják átfutni egy ember életének részleteit, hogy úgy érzed magad mellette, mintha egy érdekes szöszdarab lennél a lábujjaik között. Egy szempillantás alatt ezek a lények lerombolnak minden személyes szabadságot, a magánélet minden érzetét és a normális élet minden lehetőségét. Az ember élete soha többé nem lesz ugyanolyan. Ő örökre megváltozott. (…) Tényleg tudnom kell, mi folyik itt. Úgy értem, ez képtelenség. Ez tönkretette az egész életemet, legalábbis ami engem illet, és ez nekem nem tetszik” – fogalmazta levelében Linda Porter. Szavai sok elrabolt személy nevében beszélnek, akiket szürkék, nordikok, reptiliánok, rovar vagy más humanoidtípusok vittek el.
.
Fényrészecskékkel teli szoba
Linda Porter 1988-ban egy alkalommal hipnózison vett részt dr. Richard F. Haines-nél.
Haines (1945–2017) kísérleti pszichológiából doktorált. A NASA-nál folytatott 21 éven át kutatói munkája többek között magában foglalta az Apollo, a Gemini és a Skylab projekteket, illetve kinevezték a NASA Ames Research Center-jénél (ARC) az Űr Emberi Tényezők Irodájának (Space Human Factors Office) vezetőjévé is. Tanított a washingtoni San José Állami Egyetemen pszichológia szakos docensként, kutatóként dolgozott a RIACS-nél (Research Institute for Advanced Computer Science – Fejlett Számítástechnikai Kutatóintézet), vezető tudósként dolgozott a NARCAP-nél (National Aviation Reporting Center on Anomalous Phenomena – Nemzeti Légiközlekedési Jelentési Központ a Rendellenes Jelenségről). Megalapította a JASAAF-ot (Joint American-Soviet Aerial Anomaly Federation – Közös Amerikai-Szovjet Légi Anomália Szövetség), mely szervezet a hidegháború utáni korszak terméke volt, igyekezett mindkét nemzet szakértelmét és erőforrásait alkalmazni, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti együttműködés elősegítésével közösen tanulmányozzák az azonosítatlan légi jelenségeket. A modernkori ufológia egyik marginális személye, munkássága alatt több száz, a világ minden tájáról beérkező UFO-észlelést gyűjtött össze, amit dokumentált és tanulmányozott, ezenkívül vizsgálta az uap-ok kereskedelmi és katonai repülőgépekkel való kölcsönhatását is. Szakértelme és a tudományos igényesség iránti elkötelezettsége hitelessé teszi kutatásait.
Haines az ülés során Lindának segített hipnózissal felidézni a „szöcske” visszatérő képeinek részleteit és a fénysugárban való mozgást. Linda ezután nem akart több hipnózisban részt venni, mert a visszahívott információk megrémisztették. Azonban a következő napokban, hetekben és hónapokban spontán módon még több mindenre kezdett emlékezni a nem emberi entitásokkal való interakciókról és technológiákról.
A hipnózis utáni első emlékbetörése Lindának egy megszokott, monoton tevékenység, mosogatás, végzése során került a felszínre. „Nyilvánvalóan tizenöt éves lehettem, amikor történt, és emlékszem, hogy egy kis űrhajó fedélzetén álltam egy keskeny folyosón. A falak szürkék és szilárdak voltak. A folyosó padlója valamiféle rácsnak tűnt. Letudtál nézni rajta keresztül az alsóbb emeletre. Balra tőlem egy szoba volt sűrű, nagyon-nagyon erős, ezüstös fénnyel megtöltve. És a fénynek mintha lett volna anyaga, mintha apró részecskék lettek volna benne, amelyek visszaverték a fényt. Nagyon sűrűnek tűnő fény volt. Nem lehetett átlátni rajta. Tudom, hogy bevittek abba a szobába, de semmi emlékem nincs arról, mi történt velem ott bent, kivéve a valódi rettegés érzését, nem akartam tudni, nem akartam emlékezni, mintha történne velem valami, ha eszembe jutna, mi történt odabent. (…) az az érzésem van róla, hogy valami szörnyűség történt abban a szobában. És figyelmeztettek, azt hiszem, hogy ne emlékezzek rá, mi volt az.”
A folyosó előtte balra kanyarodott, és látott valamit, ami úgy nézett ki, mint egy imádkozó sáskaszerű lény. A két és fél méter (8 láb) magas, vörösesbarna szemű, hímnemű mantoid görnyedve a sarok mögül kukucskált ki. Lindát a látványa halálra rémítette, „mert annyira rettenetesen nézett ki”. Hosszú karjai voltak, amelyek szintén hosszú törzsétől hátrafelé illeszkedtek, egészen másképp, mint ahogy egy ember karja tenné, és három ujjszerű nyúlványa volt, amik az emberi ujjaktól eltérően és sokkal ügyesebben mozogtak. Lába teljesen különbözött az emberlábtól. Keskeny volt és kis, hegyes „dolgok” voltak rajta. Linda úgy gondolta, hogy a lény nem akarta jobban megijeszteni, mint amennyire feltétlenül szükséges volt. Nem kifejezetten kedvességet és együttérzést, hanem végtelen türelmet érzett a mantoid felől, és nagy kort, mintha ő és faja már nagyon régóta, évezredek óta léteznének, és hihetetlen bölcsességet: „Még soha nem voltam ehhez hasonló jelenlétben.”
Ijesztő volt a sáskára ránézni, mégis Lindát mélységes szomorúság fogta el. A mély szomorúság, ami a mantidból áradt, enyhítette félelmét, mivel a telepatikus letöltés során a mély szomorúság mellett érezte, hogy a sáska olyan idős, mint a Naprendszerünk. Ez sok kérdést felvet. A sáskalény egy kiborg (a kiborg szó a „kibernetikus organizmus” kifejezés rövidítése, ami biológiai és gépi elemek kombinációjából álló „lényt” jelent) volt? Létezhet, vagy inkább működhet akár évmilliárdokig egy kiborg? Vagy létezhetnek olyan szerves intelligenciák, amelyek akár 4,6 milliárd évesek is lehetnek? Linda úgy érezte, hogy a mantid mindent tud. Mindent, amit lehetséges tudni róla, a Földről, az életről.
.
Linda Porter illusztrációja a saroknál kikukucskáló mantidról (kép 3.)
.
Az idő múlásával egyre tisztábban jelentek meg Linda emlékei. Elkezdett emlékezni a fénnyel teli szobára, amiben mintha „millió kis szentjánosbogár” lett volna. Ekkor 17 éves volt. A lény lassan befordult a sarkon, és felé fordult. „Mozdulatlanul állt és egyszerűen várt, mintha tudta volna, mennyire ijesztőnek tűnt számomra.” A lény végül elkezdett hozzá beszélni, mellette állt, és telepatikusan küldte a fejébe a szavakat: „itt végezzük a fénybe való átalakítást”. Nagyon méltóságteljesnek és egészen öregnek tűnt.
.
Linda Porter illusztrációja a fénnyel teli szobáról és a mantidról (kép 4.)
.
Manipulált idő
„Ezek a lények azt mondták nekem, ha igazat mondtak, hogy képesek manipulálni az időt. Kivehetnek valakit az időkeretünkből, és addig tarthatják, ameddig csak akarják. Aztán visszahelyezik őket az időbe, így az illető még csak nem is tudná, hogy eltűnt, hacsak nem akarták, hogy tudja. És senki sem hiányolná (az eltérített személyt – szerk.), mert természetesen számukra (az emberek számára – szerk.) soha nem tűnt el.”
Linda Porter beszámolója újfent alátámasztja azt a már ismert tényt, hogy az idegenek képesek manipulálni az időt. Vajon tudattal vagy egy nonhumán eredetű technológiával tudnak kihatni és befolyásolni az időt? És egyazon technológiával képesek a teret is manipulni? Csak a mi, földi, emberi időnket képesek befolyásolni vagy sajátjukét, esetleg más fajokét is? Egyáltalán ki vagy mi hatalmazza fel ezeket a fajokat vagy egyedeket arra, hogy más létformák időfolyamát alakítsák? Vagy lényegi kihatásról nem is beszélhetünk, mert amennyiben az idő szubjektív, úgy nem is magát az időt manipulálják, hanem csak az érzetet – az időérzetünket? Továbbá mi alapján döntik el, hogy ki emlékezhet az interakció alatt zajló történésekre? Miért nem deletelik véglegesen az emléket, ha tudják, hogy egy „mezei” hipnózissal előhívhatók? Az elraboltak érdekében vagy egy más, ismeretlen okból kifolyólag igyekeznek kitörölni az emlékeket? Egyáltalán van -e joga egyik létformának a másikra ilyen intenzív, mély és végleges kihatást gyakorolni rá?
.
Ezüst torony
„Állítólag egy földalatti bázisra vittek Kalifornia partjainál”, ahol az óceán fenekén a homokból kiemelkedett egy ezüst torony. A komplexum nagyjából 2-3-om emelet magas lehetett. Az idegenek azt mondták a toronyról, hogy valami elektronikus hálózat álcázza, ami láthatatlanná teszi és van körülötte valami, ami taszítja az embereket és a halakat.
Linda élménye egy újabb fejlett, nonhumán álcatechnológiáról tanúskodik, ami lehetővé teszi, hogy egy hatalmas létesítményt valamivel körbevonják, ami távol tartja tőle az embereket és a halakat, illetve, ami képes víz alatt nagy terjedelmű objektumot valamilyen elektronikus kihatás alá helyezni az álcázásért. Vajon ezt a technológiát alkalmazzák az uap-oknál is? Mit érthetett Linda a „láthatatlan” alatt? A létesítmény mimikri módban volt, ezért beleolvadt a víz alatti, óceáni környezetbe, ennek köszönhetően tűnt láthatatlannak? Vagy fizikai értelemben nem is volt ott és egy interdimenzionális komplexumról volt szó? Az viszont bizonyos, hogy számtalan észlelő számolt be vízből kiemelkedő uap-okról, amik intermediális tulajdonságukból adódóan gond nélkül képesek áthatolni bármilyen közegen, például vízből levegőbe, levegőből vízbe, levegőből hegybe, stb. Az ufológiában külön terminus foglalkozik vízből kiemelkedő vagy vízbe szálló uap-okról: az uso-k (unidentified submerged object – azonosítatlan elsüllyedt tárgy) lényegében az ufo-k vízi megfelelője. Ez arra utal sok más bizonyítékkal egyetemben, hogy van a bolygón legalább egy víz alatti bázis, amit a vízfelszínnel és a vízi közeggel egyetemben régóta aktívan használnak az uap-ok.
Az épület belseje, a falak, a padló és mennyezet ezüstszürke színű volt. Sok volt a fény és az ajtó, amik élink színűek, „élénk pirosak vagy élénk kékek vagy élénk sárgák voltak”. Minden ajtó felett látható volt valamilyen hieroglif írás. Az egyiptomi képíráshoz, az arab kalligrafikus írásrendszerekhez leginkább hasonlító vagy piktogram jellegű mintázatok visszatérő elemek a nonhumán interakciók során, gyakran az űrhajó fedélzetén láthatók.
.
Linda Porter ceruzarajza a hieroglifszerű írást ábrázolja, ami „nem egészen pontos, de elég közel van hozzá” (kép 5.)
.
Árnyékemberek a hálószobában
A következő élménye 17 éves korában történt. Az ágyban aludt, amikor valami felébresztette. A szobát ezúttal narancssárga fény töltötte be és a helység közepén egy lyuk volt, amelyből két jól formált, látszólag háromdimenziós, szilárd, arcvonások nélküli árnyékember lépett ki. A lyukat narancssárga fény töltötte be, ami a szoba fényforrását nyújtotta. Az ovális alakú, egyenetlen, aranyszínű szegélyű lyuk körülbelül 30 centiméterre (1 láb) volt a fapadló felett. „A két árnyember kilépett a lyukból, megragadtak és a lyuk felé húztak. Ez az utolsó, amire emlékszem.” Nagy valószínűséggel a fényes lyuk egy portár volt, amit az árnyékemberek és a kis szürke használt, hogy azon átjöjjenek és azon át vigyék magukkal Lindát. Olyan volt, mintha egy másik dimenzió penetrált volna a szobájába vagy inkább ráhelyezkedett volna a másikra.
Később Lindának sikerült egy fontos részletre visszaemlékezni. Az árnyékembereken és rajta kívül még másvalaki is tartózkodott a hálószobájában: az ágya mellett egy „kis fickó, a szürke fickó” állt. Egy hímnemű kis szürke, akit Linda Creep-nek hívott. Megjegyzés: a „creep” egy angol kifejezés, ebben a kontextusban a jelentése egy kellemetlen, ellenszenves személy, különösen egy férfi. Valahányszor elvitték, Creep mindig jelen volt . Creep jobbra állva figyelte Linda reagálását: „Valójában nagyon érdekelte a történtekre adott reakcióm. Úgy tűnt, ő irányítja az egészet.”Feltételezhető, hogy az árnyékemberek egyfajta „fogd meg”-ek voltak, ők végezték el Linda eltérítését, míg a kis szürke, Creep az eltérítést logisztikázta, figyelemmel kísérte.
.
Linda Porter illusztrációja, amint őmaga az ágyban fekszik, miközben hálószobája közepéből a levegőben lévő lyukon keresztül árnyékemberek lépnek ki. A kép jobb oldalán Creep látható (kép 6.)
.
Házak és utcák felett
Linda egy ízben az űrhajó fedélzetén egy kicsi, kerek szobában tartózkodott. A helység közepén egy nagy, kör alakú nyílás volt, ami körül, úgy tűnt, három pecsét van, „mintha légmentesen zárnának vagy valami ilyesmi. Mindenesetre a nyíláson keresztül láttam a földet alattam – házakat, utcákat.” Szintén gyakori momentuma az idegenek űrhajóján tartózkodó személyeknek, hogy látják felülnézetből az otthonukat vagy éppen magát a Földet. „Egy tompa, sárga fénysugáron küldtek le ebbe a lyukba és a fényben ismét voltak részecskék, amelyek csillogónak vagy a fényt visszaverődőnek tűntek. Sűrű fény volt.” Linda olyan nagy sebességgel zuhant, hogy azt hitte, meg fog halni a becsapódástól. De úgy 1 méterre a talajtól hirtelen, mintha körülbelül 80 mérföld/óráról hirtelen 3 mérföld/órára lelassult volna, és földet ért. Ami feltűnt neki az az volt, hogy „nem volt zuhanásérzet. Nem volt széllökés. Nem volt hang.” Holott ilyen magasságból ilyen sebességgel olyannak kellett volna lennie, mint egy „hullámvasútnak”. De „nem volt semmi. Furcsa volt.”
Linda elmondta, hogy az idegenek a fénynyalábot az emberek a Földről az űrhajóra való transzportálásra használják. Az alagút nem állandóan van ott, egy fizikai, létrehozott nyílás egyik dimenzióból a másikba: „Az alagúton keresztül való utazás volt az, ami megbetegített. Valami köze volt két különböző dimenzió fizikai sűrűségének változásához.”
.
Linda Porter illusztrációja az elrablások során az őt szállító sárga fénysugárról (kép 7.)
.
„Linda Porter volt az első a fél tucat emberrablás szindrómában lévő ember közül, akiket interjúvoltam, és akik megtapasztalták, ahogy egy fénycsőben fel-le emelkednek és áthaladnak falakon, mintha egész testüket ezernyi apró tollpihe borítaná” – mondta Linda Moulton Howe. Megjegyzés: az idézetben említett „elrablás szindróma” az idegen elrablás szindróma (alien abduction syndrome) kifejezésre utal. Az idegen elrablás szindróma, más szóval idegen elrablás-jelenség vagy UFO-elrablás, az a komplex jelenség, amikor egyének arról számolnak be, hogy földönkívüli lények elrabolták és kísérleteknek vetették alá őket. Bár ezeket a megéléseket a mainstream pszichológia, pszichiátria még mindig nem ismeri el klinikai egységként, gyakran PTSD (poszttraumás stressz szindróma) tünetek figyelhetők meg az érintetteknél.
.
Létesítményben tárolt ember kinézetű szőke fiatalember
Lindának az idegenek meséltek egy Poway (San Diego, Kalifornia, USA) közelében található létesítményről, ahol rakétatesztelés helyett valójában elfogott lényeket tartanak. Az állítólagos épület 5 vagy 6 emelet mélyen a föld alatt húzódik. A legalsó szinten egy nagy terem található, ahol idegenek testeit tartják tartályokba zárva. A tartályok cement alapon állnak, falaik átlátszóak, láthatóak voltak bennük az emberkinézetű testek. A lények a tartályokban egyfajta furcsa, eszméletlen minőségben voltak. Linda úgy érezte, hogy még élnek, de kriogén, felfüggesztett, animált állapotban tárolódnak. Volt ott egy bizonyos entitás, akit az idegenek visszaakartak kapni, és „valamilyen oknál fogva – és ezt újra és újra megerősítették – úgy tűnik, azt akarják, hogy tudjam, ki ez a személy.” Linda szerint az egész helységet számítógépek irányították, amelyek a nap 24 órájában monitorozták a tartályokban lévők életkörülményeit.
.
Linda Porter ceruzarajza az egyik tartályban tárolt ember kinézetű lényről. A lény egyáltalán nem hasonlított a szürkékre. Az egyednek homokszőke haja és fiús külseje volt, talán a harmincas éveiben járhatott. Mellkasán valamilyen ezüsthálós mellényt viselt, a többi része teljes feketében volt. Vajon mit viselt? Nyilván nem utcai ruhát, hanem feltételezhetően szenzorokkal ellátott speciális öltözetet, ami összefügghet a tárolóval, amiben tartották és a szuperszámítógéppel, ami figyelemmel kísérte életkörülményeit (kép 8.)
.
Az 1991-es UFO Crash Retrievals: The Inner Sanctum – Status Report VI című művében Leonard Stringfield ír a Linda által is említett felfüggesztett, animált állapotban tárolt nonhumán testekről.
Leonard Harry Stringfield (1920–1994) amerikai ufológus. Sir Eric Matthew Gairy grenadai miniszterelnök tanácsadója volt. Együttműködött az Egyesült Államok Légierejével az UFO-tevékenységek vizsgálása és jelentése kapcsán, dolgozott a Colorado Egyetem UFO Projektjén, PR-tanácsadója volt a NICAP-nak (National Investigations Committee On Aerial Phenomena – Nemzeti Légi Jelenségeket Vizsgáló Bizottság), igazgatósági tagja volt a MUFON-nak, regionális nyomozója volt a J. Allen Hynek alapította CUFOS-nak (Center for UFO Studies – UFO-tanulmányok Központja).
Stringfield „Dr. Epigoni” nevezetű informátora azt állította, hogy tudomása van egy, a kaliforniai Edwards légitámaszpontnál (Edwards Air Force Base, Edwards AFB) földet ért ufo-ról és annak legénységéről. A korongot és a humanoidokat elszállították a bázison egy hangárba tudományos értékelés céljából. Dr. Epigoni elmondása alapján a járműből kijövő lények felfüggesztett, animált állapotba kerültek, amelyeket távolról valahol egy másik jármű aktiválhatott.
„Akár igaz ezek közül bármelyik, akár nem, sem Linda Porternek, sem nekem nem volt ilyen információnk 1991 februárjában, amikor Linda elmesélte nekem az elrablási élményeit, ami elgondolkodtatta őt, hogy vajon az Egyesült Államok kormánya egy vagy több nem-emberi lényt felfüggesztett animációban őriz” – összegezte Linda Moulton Howe.
Linda elmondta, hogy az amerikai kormány birtokában áll egy komplikált, sokoldalú biztonsági-védelmi zárrendszer, amit ezen a helyen alkalmaznak. A zárakba a beütendő számsorozatok kétóránkét változnak. A dobozszerű zárak átlátszóak, és amint valaki megpróbál átjutni rajtuk, azonnal megtelnek ideggázzal, ami felszabadulva blokkolja a behatolót, amíg a biztonságiak meg nem érkeznek.
Mire használják ezeket az ember kinézetű lényeket? Milyen folyamathoz kell animált állapotban tartani egy élőlényt? Önként vagy kényszer hatására vesznek részt ebben a folyamatban? Mennyi ideje és még meddig tárolódhatnak a tartályokban? Egy kísérlet eredményei ezek az entitások, hibridek vagy egy külön faj? Van -e lelkük? Ki használja, ki tárolja, vagy ha úgy tetszik, tartja fogva őket? Egy idegen faj, a kormány vagy mindkettő? Visszafejtett nonhumán technológiával tartja fenn ezt a létesítményt (a tartályok, a számítógép, a biztonsági rendszer) a kormány? Vagy egy paktum keretein belül kaptuk meg az idegenektől? Eleve miért éri meg az idegeneknek egy náluk jóval alacsonyabb intellektualitású és technikai fejlettségi szinten lévő faj tagjaival együttműködni? Mit nyernek vele és mi mit fizetünk érte? Egyáltalán beszélhetünk ilyen felfoghatatlan fölénykülönbség esetében konszenzuson alapuló együttműködésről?
„Állítólag az egész Sycamore környék tele van földalatti villamoshálózattal, amelyek a San Diegó-i haditengerészeti bázisról vezetnek ebbe a létesítménybe és egy másik helyre. A másik hely a bejárat. (…) egy teljesen átlagosnak tűnő házhoz tartozó garázson keresztül, amely egy domboldalon áll egy elszigetelt területen. A garázs egy földalatti hálózat bejárata, amely átvezet a dombon. Ha ezek közül bármelyik is igaz, akkor borzasztó sok mindenről nem tud az amerikai publikum és nyilvánvalóan az adópénzünkből finanszírozták ezt.” Lindának továbbá azt is elmondták az idegenek, hogy két fiatal tengerészgyalogost a saját, amerikai kormányuk likvidált, mivel azok tudomást szereztek a helyről. A családjaiknak azt mondták, hogy a bázison dzsipbalesetben haltak meg.
Tény, hogy a kormányok, bizonyos szervezetek, például a hírszerzés, egyes izolált, háttérhatalmi elit csoportok évtizedek óta végeznek szupertitkos projekteket. Az is valószínűsíthető, hogy a „top secret” besoroláson jóval túlmutató projektek és csoportok létezéséről még a regnáló kormánynak, a regnáló elnöknek sincs tudomása, hiszen az elnökök jönnek-mennek 4 évente, de a háttértársaságok információi és tevékenységei hosszabb időre szólnak, mint 4 év. Ezeket a szupertitkos hadműveleteket fekete költségvetésű pénzekből (black budget programs) finanszírozzák. Ezek a dollár milliárdokra rúgó költségek az amerikai lakosság (és természetesen más országok is hasonlóan járhatnak el, például Oroszország, Kína, stb.) adójából vannak precízen „elpapírozva” és átkonvertálva. Azaz az állampolgárok befizetett adója a beleegyezésük és tudtuk nélkül nem a közjó javítására és fenntartására (egészségügy, oktatás, természetvédelem, stb.) van fordítva, hanem sokszor a bioetikával szembemenő NHI műveletekre vannak elkülönítve. Még mindig ott tartunk, ahogy azt Linda is megerősítette, hogy aki tudomást szerez ezekről, azt könnyen érheti „dzsipbaleset”. Holott az állampolgároknak joguk van ahhoz, hogy tájékoztatva legyenek a jelenségről, mert a nonhumán valóság nem egy alternatív, hanem mindenekfelett álló, a világegyetem, a bolygónk és az emberi történelmünk szerves részét képező kollektív valóság.
.
Át a sárga ajtón
Egy alkalommal Lindát talán még az űrhajó fedélzeténél is egyedülállóbb helyre vitték. Egy sötét világ maradt meg emlékeiben, ahol a fény nagyon távol helyezkedett el. Kicsit sötétebb volt az alkonyattól. A fényt olyan aprónak írta le, mintha ceruzavégen lévő radír méretű nap lett volna. Furcsa, sarkatlan kerek épületek vették körül. Nem volt növényzet, mint a sivatagban, ellenben itt nagyon hűvös volt. Valaki átvezette egy sárga ajtón az egyik épületben, ahol sok ember kinézetű, furcsán öltözött entitás állt körbe egy hosszú asztalt, és velük volt egy kicsivel 2 méternél magasabb földönkívüli is.
Gyönyörű, hosszú, magas gallérú lila palástot viselt – ami különös, mivel a lila, galléros öltözet a mantoidok leírásában szokott felbukkanni. Úgy tűnt, ő irányít mindent. Szürkés fehér bőre, vékony testalkata, hosszú arca, hosszú, nagy orra és nagy, macskaszerű szemei voltak. Nem volt haja, és ellenben a kis szürkékkel, neki volt orra. Fehér ujjai hosszúak, vékonyak voltak. Nem volt ajka, de tudott beszélni. Nem telepatikus úton kommunikált Lindával, mert amikor beszélt, mozgott a szája. A Linda körül tartózkodó humanoid entitások mind figyelték a lila viseletű, fehér idegen bonyolult, tudományos irányultságú beszédét. Linda nagy tiszteletet érzett iránta.
.
Linda Porter arcképe a lila palástot viselő magas fehér idegenről. „A rajzom közel van hozzá, de elég gonosznak tűnik rajta. Nem igazán tűnt gonosznak” (kép 9.)
.
Linda említett egy aranybarna humanoid típust is, akik régóta együtt dolgoznak a mantoidokkal. Mindkét faj magasan fejlett, és bár a mantid faj sokkal régebbre nyúlik vissza a teremtésben, könnyen kijönnek egymással. A két idegen faj között egyfajta nem katonai jellegű szövetség áll fenn. Teljes harmóniában működnek együtt, kölcsönös tisztelet és segítőkészség van közöttük, amely egy közös etikai és spirituális értékrenden alapul. Úgy tűnik, mindketten ugyanazon cél felé törekszenek – bármi legyen is az. Másrészről viszont Linda lehetségesnek tartotta, hogy van valamiféle megosztottság az aranybarna humanoidok és a szürke tudósok között, egyfajta jófiú vs. rosszfiú felállás, és egyesek az egyik irányba, mások a másik irányba mentek a Föld gondozásával. Linda nem tudta, hogy a lila öltözetet viselő lény hol helyezkedik el ebben a viszonyrendszerben, mert csak egy alkalommal látta őt és akkor is csak beszélt, de azt kategorikusan kijelentette, hogy nem a mantoidok főnöke, illetve azt tudta, hogy nem ő az az intelligencia, amely a többiek felett áll. A többiek felett álló intelligencia az Univerzumunkban van. Nemfizikai entitás vagy nemfizikai entitások, mivel az az intelligencia egy hatalmas, magasan fejlett létforma, ami már túllépett a fizikai test szükségességén. Képes bármilyen fizikai jármű, például űrhajó nélkül bárhová eljutni az univerzumban. Közvetlenül alatta az aranybarna humanoidok, majd a mantoidok, a mantoidok alatt a tudósféle magasabb szürkék, lejjebb pedig a kis szürkék helyezkednek el. A kis szürkék csak dolgozók, mint a méhek vagy a hangyák: elvégzik a munkát. Linda szerint az idegenek egy része azért van itt, hogy megpróbálja megakadályozni, hogy ami történni fog, az a Földön túlra is kiterjedjen. Néhányan közülük pedig szociológusként vannak itt, és csak tanulmányozzák, mi történik.
Szobán áthaladó irizáló lélek
Linda 12 éves korában halálosan megbetegedett. Nagyon fájt a torka és olyan magas volt a láza, hogy egy napig delíriumba került, és testen kívüli élményben volt része: a mennyezetnél lebegett és lenézett az ágyban fekvő önmagára. Linda szülei szkeptikusok voltak az orvosokkal szemben, ezért egyedül maradt a felépülésben. Linda meggyógyult… pontosabban az idegenek felvitték az űrhajóra.
Az űrhajón végig vele volt egy fekete pupillájú, hatalmas szemű, fehéres bőrű, nagyjából 1,5 méter magasságú lény. Bevitték egy helységbe, a „fény szobájába” és megmutattak neki egy 46 év körüli férfit. Egy téglalap alakú tartályban feküdt, közel volt a halálához. Bemutattak neki egy eljárást, amellyel át lehetett helyezni ennek a haldokló férfinek a lelkét vagy életerejét egy egészséges, fiatalabb férfiklónba. Linda láthatta az egyik klónozó feltámasztó tartályt. Megfigyelhette, amint egy körülbelül 0,8 méter hosszú, bő 10 centiméter széles lélegzetelállítóan gyönyörű, lágy, irizáló sárgás fehéres színű, nagyon enyhe hőt sugárzó izzó belső maggal rendelkező fény emelkedik ki a férfi nyaki gerincéből. A fény a férfi lelke volt. Áthaladt a szobán egy sor testméretű tartály felé, amelyek felülről és alulról voltak megvilágítva és egy furcsa, lilás, gázszerű anyaggal voltak megtöltve. A jobb szélsőben ugyanazon férfi klónozott teste volt, de 10 évvel fiatalabbként. „Az új test üresnek tűnt. Nem tudom másképp leírni – mint egy üres tartály. A »régi test« most kékes színű és nyilvánvalóan halott volt.” A lélek az új test felett lebegett, ami a csövön kívül, kissé előrebukva, támasztás nélkül állt. Leereszkedett és behatolt a fejtetőn keresztül a klóntestbe, azután teljesen beolvadt abba. A test „foglalt” kinézetet öltött, mintha az illető csupán aludna.
.
Linda Porter illusztrációja, amint a bal oldali férfi testéből átlebeg a szobán keresztül a lelke ugyanazon férfi fiatalabb klónjába. „A lélek valószínűleg a legszebb dolog volt, amit valaha életemben láttam. A rajzom közel sem adja vissza igazán” (kép 10.)
.
Lindának azt mondták az idegenek, hogy a feltámasztott klónozott férfit máshová helyezik át, talán Ausztráliába, és onnan folytatja az életét. Úgy vélte, hogy az idegenek számára létfontosságú, hogy a férfi lelke tovább működjön ugyanolyan tartályban, mint amilyenben az idősebb, beteg testében volt. Szerinte az egyik oka annak, hogy az entitások már négyéves korukban szövetmintákat vesznek az elraboltaktól az, hogy ez a szövet tartalékban van arra az esetre, ha az eltérített alanynak később új testre lenne szüksége az emberi életben való folytatáshoz.
.
Lila gázban lebegő emberek
Egyes elgondolások szerint az idegenek célja genetikai anyagok kinyerése a Föld bolygó faunájából, flórájából és emberi létformájából nagyszámú, folyamatosan bővülő klónozó és hibridizáló testtartályok létrehozásához exohigh-techel, amelyeket egyes eltérítettek Idegen Feltámasztó Tartályoknak (Alien Resurrection Tubes) neveznek.
Az egyik elrablás során Lindának a tudós szürkelény mutatott egy szobát, amiben három nagyon magas, csőszerű, átlátszó tartály volt. A tartályokban meztelenül, függőleges testhelyzetben embereket vagy embereknek tűnő entitásokat látott. Úgy tűnt, mintha aludnának, mintha egy felfüggesztett, animált állapotban lennének. „Nem hiszem, hogy halottak voltak, mert túl jó volt a színük. Egy lila gáznak tűnő dologban lebegtek. Nagyon sűrű volt és nehezen lehetett átlátni rajta, de annyira örvénylett, hogy látni lehetett az embereket, ahogy mozgott.”
Az új testek korlátlan ideig tárolhatók. Az alább látható rajzon (kép 11.) a tartályok a három emberrel tárolócsövek vagy tárolótartályok. Ezek különböznek az aktivációs tartályoktól, tetejűk kerek és a klónozott testeknek való. Az egyik tartály tárolja, a másik aktiválja a klóntestet. Az aktivációs tartályok szögletesek, tetejükön a klónra levilágító lámpa van. Órákon át kell ebben a fényben lennie, mielőtt a lélek beléphet a testbe. Ha a test újonnan létrehozott, akkor nincs szüksége fényre. Linda elmondása alapján probléma van a földi testtartályokkal, a lelkekkel, más dimenziókkal és a megváltozott idővonalakkal.
Linda nem emlékezett arra, hogy bármit is mondtak volna neki, vagy hogy őmaga kérdéseket tett volna fel. Egyszerűen bevitték a helységbe, megmutatták neki, aztán visszavitték. Az emléke azzal ért véget, hogy épp belép ebbe a szobába és a következő gondolat jár a fejében: „Fénybe fordítva”. Linda aztán 1991-ben az önhipnózis módszerét is kipróbálta, így segítve ellazulását és emlékezését. Linda rájött arra, hogy a mantid és a fénnyel teli szoba kapcsolatban áll a csövekben lévő emberekkel.
Az N-DE során (near-death experiences – halálközeli állapot) gyakran említenek földi fényviszonyokhoz nem hasonlítható fényességet, a „fényt az alagút végén”, emellett az eltérítések során résztvevő idegenarchetípusok is megszoktak jelenni halálközeli pillanatokban. Elképzelhető, hogy a halál/a halálközeli pillanat, az N-DE alatt a testből kilépő lélek és egyes idegen fajok összefüggenek egymással és a „Fénybe fordítva” gondolatfoszlánnyal? Hogy a „fény az alagút végén” az a fénnyel teli szoba, ahová Lindát bekísérte a sáska?
A tudósnak szürkés fehér bőre volt, és a kis szürkékkel ellentétben rendelkezett pupillával és szemfehérjével, illetve fejformája is eltért a kis szürkékétől; hátul kidudorodott. A magasabb szürkék mindnyájan tudósoknak tűntek, padlóig érő uniformist viseltek, ahogy az az alábbi képen (kép 11.) is jól kivehető, ezért Linda nem láthatta a lábukat.
.
Linda Porter illusztrációja, amint a tudós a lila materiában lebegő testekkel teli tartályokhoz vezeti. A kép jobb oldalán a tartályban lévő férfitest volt a klónteste a haldokló férfinak (kép 11.)
.
Idegenek és lelkeink
Lindának az volt a benyomása, hogy a szürke tudósok nem szeretik túl gyakran a lélekátvitelt végrehajtani. Sőt, kifejezetten azt érezte, hogy az idegeneknek egyáltalán nem lenne szabad véghezvinniük. Mintha a magasabb rendű, test nélküli entitások „nem”-et mondtak volna nekik. De úgy tűnik, sarokba szorították őket, és nincs más lehetőségük, végső megoldásként alkalmazzák a lélekátvitel eljárását és mindezt valamilyen magasabb rendű életforma elől is, ami „sokkal fejlettebb náluk és nagy hatalommal rendelkezik a létezés sok-sok más birodalmában”, megpróbálják elrejteni. Bármi legyen is az a hatóság, amely a lélekátvitelt tiltja, az az ET-knek is megtiltja, hogy beavatkozzanak a Föld bolygó dolgaiba. Viszont a szürkék beavatkoznak, mert úgy érzik, a magasabb rendűek nem értenek valamit, és vannak emberek, akiket nem veszíthetnek el amiatt, ami a jövőben történni fog. Van valami hiba, és nem a szürkék hibáztak, ők csak mintha megpróbálnák helyrehozni a hibát.
Az említett nonhumán eredetű klónozó és lélekáthelyező technológia, amely mesterséges, szándékos és szervezett eljárással bizonyos ideig nonlokalitást alkalmaz a lelkeinken, megannyi nyugtalanító kérdést vet fel. Mi történik addig a lélekkel, amíg kiveszik az eredeti, emberi testből és a klónprototípusba helyezik át? Érez valamit? Egyáltalán érezhet a lélekentitásunk egy ilyen roppant érzékeny folyamat során valamit? Vagy blokkolt állapotba kerül? Mi történik, ha sikertelenné válik az áthelyezés? Sérül a lélek? Megsemmisül? Egyáltalán megsemmisülhet véglegesen a lélek? Az emberi lélekentitás áthelyezhető emberi testből egy idegen testbe? Vagy fordítva? Az idegeneknél is alkalmazható ez az eljárás? Van az idegeneknek lelke? Egyáltalán kijelenthető -e, hogy az emberi lélek emberi? Vagy létezik egy vagy több kozmikus, galaktikus lélekcsalád, melyekből létrejőve különböző létformákként, hol emberként, hol idegenként, létezünk, élünk? A sejtszinten tárolt információk, emléklenyomatok letölthetők? Áttöltik az idegenek az új, javított klónverzióba? Amennyiben nem, akkor a lélek egy számára idegen, ismeretlen, mesterséges „testbe” kerülve mit érezhet?
…nincs különbség egy üres sörösdoboz és egy holttest között…
A téglalap alakú tartályt, amiben a „régi”, üres test tárolódott, folyadékkal töltötték meg, hogy a szöveteket megőrizzék a boncolásig. Az idegenek azt akarták kideríteni, hogy hogyan került be a férfi szervezetébe valamilyen méreganyag vagy szennyeződés, hogyan terjedt szét benne és mikor érte el azt a szintet, amikor a szervezet már nem tudott megbirkózni vele. Azt mondták, hogy a boncolás után a testet eldobják, „mintha levennéd a cipődet és eldobnád”. Az idegenek nagyon meglepődtek Linda reakcióján, felháborodásán azon, hogy a holttesttől csak úgy megszabadulnak.„Azt mondták, hogy ez csak egy tartály a léleknek és semmi más értéke nincs. Szerintük a temetésről alkotott elképzelésünk barbár. Számukra nincs különbség egy üres sörösdoboz és egy üres test között.” Valóban a testünk, amelyhez életünk folyamán különböző módon viszonyulunk, amely fogantatásunk pillanatától kezdve velünk van, benne vagyunk, amely mélyebb, sejtszinten emlékezik és hordozza a földi létünk során átélteket, a történetünket, amely az életünk egy nagy organikus lenyomata, nem több egy genetikai testtartálynál? Egy szerves tárolóedénynél?
Linda szerint emberi szemszögből nézve az idősebb férfi egyszerűen eltűnt volna, senki a Földön nem találta volna meg a holttestét. „Úgy gondoltam, hogy a sok eltűnt ember, a sok eltűnt gyerek egy részét az idegenek, áthelyezték, mint ahogy a klónozott férfit is áttették Ausztráliába”, mivel vannak bizonyos emberek, akiket az idegenek bizonyos területeken akarnak látni, és az idegenek mind kapcsolatban álltak ezekkel az emberekkel életük során, mint egyfajta tudós-gondviselő, mert fog valami történni és mindenkinek a helyén kell lenni, amikor történik.
Linda nem vérző szíve
1963-ban az akkor 17 éves Lindát egy asztalra fektették és eszméletlenné tették. A lelkét kiemelték a testéből és egy másikba helyezték. Klónteste pontosan úgy nézett ki korban és kinézetben, mint amiben volt. Később az új testben ébredt fel. A lény átvitte a nyitott mellkassal az asztalon fekvő régi testhez. „A lény ezután kiemelte a szívet a mellkasüregből és megmutatta nekem!!!”
Linda megnézhette az új testével/testében az asztalon fekvő „régi” énének mellkasán lévő nyílást. Sehol egy csepp vér nem volt. Egyáltalán nem volt vér. A terület még csak nedvesnek sem tűnt. Amikor a lény felemelte szívét, egyetlen csepp vér sem folyt belőle, a keze sem lett véres. A szív olyan száraznak tűnt, mint a mellkasürege. Ez a részlet figyelemre méltó, ugyanis az állatcsonkítások (animal mutilations) egyik dokumentált, széleskörben elterjedt anomáliája az, hogy az állattetemek nem véreznek, nincs vérnyom, vagyis olyan eljárással távolítanak el szerveket, hogy a test nem vérzik a beavatkozás közben és után. Ez újfent azt jelenti, hogy van egy olyan NH sebészeti technológia, ami lehetővé teszi a beavatkozások vérzésmentes elvégezhetőségét.
.
Linda Porter illusztrációja, amint a szürke tudós kiemeli beteg szívét régi testéből, miközben újonnan aktivált klóntestével figyeli az elé táruló jelenetet. „Elmondhatom, furcsa egy látvány nyitott mellkassal lenézni magadra és az a szürke fickó ott áll kezében tartva a szívedet!” (kép 12.)
.
A kép Linda Porter illusztrációjának nagyított verziója. Jól látható a szürke öltözetének bal vállán a háromszög alakú mintázat (kép 13.)
.
A vágás szélei szabálytalanok voltak, mintha recés pengéjű vágó ollót használtak volna. Az alkalmazott ezüstszínű eszköz egy elektromos fogkefetartóra hasonlított. 18 centiméter hosszú (7 inch) és hozzávetőlegesen 4 centiméter (1,5 inch) széles volt. Volt egy világító kék hegye, ami nem bocsátott ki fényt. Úgy tűnt, alacsony frekvencián beállítva nem hallható hanghullámokat használt és rezgések segítségével nyitja meg a műtéti területet a sejtek elválasztásához. A szöveteket anélkül választják szét egymástól, hogy sejtkárosodást okoznának. A műszer nem vág bele a sejtekbe.Magas frekvencián beállítva a rezgés súrlódást okoz, ami hőt termel és ezt a hőt használják a „vágáshoz”.
.
Linda Porter illusztrációja az általa felvázolt nonhumán eredetű sebészeti műszerről, amelyet az idegenek használtak mellkasának felnyitásához és beteg szívének eltávolításához (kép 14.)
.
Volt egy másik, nagyobb, 25,5 centiméter (10 inch) hosszú és 9 centiméter (3,5 inch) széles műszer is. Vége fehéren izzott, és a kék végűhöz hasonlóan ez szintén nem bocsátott ki fényt. Úgy tűnt, a kék fényű a fizikai, testi, a fehér fényű pedig a nem fizikai, mentális problémát gyógyítja meg: hanghullámokat használ az érzelmi és pszichikai gyógyításhoz. Segít kihozni az embereket a szörnyű sokkból.
.
Tükörbe nézni
Az idegen telepatikusan közölte vele, hogy azért hajtották rajta is végre a lélekátvitelt, mert serdülőként reumás láza volt, ami károsította a szívét, így a szerv működése hamarosan leállt volna. A lény elmondta, hogy létfontosságú, hogy Linda lélekentitása ugyanabban a genetikai testtartályban maradjon, amiben született, hogy egy ismeretlen idegen tervet megvalósíthasson: „olyan érzést kaptam, hogy van valami, amit meg kell tennem.”
Bár orvosilag soha nem volt igazolva Linda gyermekkori reumás láza, a tünetek megegyeztek ezzel a gyulladásos autoimmun betegséggel. Tizenkét (1958) és tizenhét (1963) éves kora között, bár már felgyógyult, továbbra sem érezte jól magát, nehezebben lélegzett és többször elájult. Új klóntestében Linda könnyebb légzést, könnyebb mozgást tapasztalt és erősebbnek érezte magát. A tükörbe nézve „Semmi különbség nem volt. És a családom láthatóan semmit sem vett észre. De később rájöttem, hogy a »régi« testemen oltási heg volt a bal karomon. Az új testemen most már nincs.” Lindának nem volt előtte-utána fotója a kezéről.
Sokszor az eltérítetteket az idegenek meggyógyítják. Linda esetében beszélhetünk –e gyógyításról? Mivel nem a meglévő, beteg testet gyógyították meg, hanem lényegében lecserélték azt.
.
Felmerülő nehézségek az idegenek kommunikációjának emberi szemantikába való adoptálása során
Linda szerint az entitás civilizációja olyan szimbólumokkal kommunikálja az összetett fogalmakat, amelyek érzelmeket sugároznak. Ezzel a formával a fogalmakat pontos, valódi jelentésük megőrzésével adják át, így nem fordulhat elő félreértés. A szimbólumok nem matematikai jellegűek, hanem háromdimenziós holografikus képekként jelennek meg. Problémák merülnek fel azon kognitív folyamat során, amikor megpróbáljuk értelmezni és szavakba önteni ezeket a vizuális, érzelmi beviteleket. Az emberi szemantika miatt az értelmezések összekuszálódhatnak. Ami a létezés egyik szintjén szerfelett könnyen megérthető egy kifejezési forma segítségével, annak helyes interpretálása nagyon nehézzé válik, ha egy másik szintre, például egy korlátozott kifejezési formára (például az emberi nyelvre) fordítjuk le. Sok jelentés elvész, sok fontos fogalom zavarossá vagy teljesen félreértelmezetté válik. Még ha a földönkívüliek némelyik kommunikációja értelmesnek is tűnt számára és őszintén tudta szándékukat, nem volt megelégedve ezzel: „Még mindig érzem, hogy valami gyanús dolog történik. Valami, amit nem akarják, hogy tudjunk.”
Továbbá az idegenek képesek olyan technikát alkalmazni, amikor nem szeretnék, hogy egy területen emberek tartózkodjanak. Egy bizonyos frekvencián valamilyen vivőhullámot képesek kiterjeszteni, ami intenzív félelmet vált ki az emberekből, de kárt nem okoz bennük, viszont elmenekülnek a területről.
.
A tudatlanság által okozott pusztítás
Jóval később Linda lélekátvitele után az idegen tudós azt mondta neki, hogy tudomásuk van egy kémiai méreg terjedéséről, ami egy titkos, az amerikai kormány által a világűrben végzett teszt melléktermékeként keletkezett. A melléktermék visszahullik a Föld légkörébe és a vízkészletekben koncentrálódik, amiről az emberek mit sem sejtenek. Állítólag a nagy vízfelületek közelében élők vannak leginkább veszélyben és a legbiztonságosabb hely beljebb a szárazföldön, távol a víztől van. A tudós szerint főzéshez és iváshoz csak desztillált vizet használjunk. Ez a vegyi anyag egyike azon három tényezőnek, amely végül égi tüzet fog okozni. A légkörbe kerülő nukleáris hulladék valami mással, az amerikai kormány által már birtokolt sugárfegyverből származó vegyi anyaggal és a részecskékkel reakcióba lépve indítaná el a kataklizmikus folyamatot. Tehát a kémiai méreg és a nukleáris hulladékrészecskék halálos kémiai láncreakciót eredményeznek, ami robbanáshoz vezet az idegenek szerint. „Lenyűgözött, hogy bármennyire is halálos lesz ez a reakció ránk nézve, még rosszabb pusztítást fog kiváltani más világokban és más dimenziókban. (…) teljesen lesújtott katonáink és kormányunk tudatlansága által okozott pusztítás mértéke.”
Linda látta a bolygót és a rajta élő embereket, hogy milyen jelentéktelen az egészhez képest. Megkérdezte, miért nem léptek közbe és miért nem állították meg, ami már megtörtént, mielőtt túl késő lenne. Az idegen nagyon dühös lett, és azt mondta, hogy Linda még nem érti, nem engedték meg, hogy beavatkozzanak. „Ha annyira be tudnak avatkozni, hogy kiveszik a lelkünket a testünkből és más testekbe helyezik át, miért nem tudják megállítani, ami történni fog?Ennek semmi értelme nincs számomra. Nyilvánvalóan közbe akart lépni és véget vetni ennek, de olyan volt, mintha egy harmadik entitás vagy külső hatóság tiltott beavatkozást tett volna és ő és a többiek csak annyit tehettek, hogy álltak és nézték. Bármennyire is rossz ez nekünk, sokkal rosszabbnak tűnik számukra. Szörnyű, szörnyű frusztrációt éreztem belőle. Bármi is legyen ez az egész, úgy tűnik, gyorsulva tart valahová.”
Azon a napon, amikor Linda megosztotta a terjedő kémiai méregről és a láncreakcióról szerzett tudomását Linda Moulton Howeal, az elhangzottak Howenak kísértetiesen hasonlítottak Judy Doraty egy évtizeddel korábbi szavaira.
Judy Doraty 1973 májusában a texasi Houstonból tartott hazafelé 4 másik családtagjával, amikor egy erős fény közelített autójukhoz. Judy jobban akarta látni a fényjelenséget, ezért kiszállt. 2 órányi időtartam esett ki nekik. Az eltűnt időn (missing time) felül a nőt szörnyű fejfájások és valami nem-humán emlékfelvillanásai kísértették. A Linda Moulton Howeal és Dr. Leo Sprinkle (1930-2021) pszichológussal és ufológussal folytatott hipnózis során Judy leírta, hogy egy barna és fehér borjút látott felemelkedni egy fénysugárban. Aztán egy kerek szobában, egy laboratóriumban találta magát, ahol szürke bőrű, sárga, kígyószemű, négyujjú „két apró emberke” vágóeszközökkel a borjú szeméből, nyelvéből és heréjéből szöveteket metszett ki. A szöveteken vizsgálatokat végeztek, amit világszerte állatcsonkításként ismerünk. A kis szürkék azért elemezték a szöveteket, mert aggódnak, hogy az emberek öngyilkosságot követnek el a Föld beszennyezésével. Jó ideje itt vannak és tesztelik a talajt, a vizeket, az állatvilágot, a növényzetet, és továbbra is ezt fogják tenni. Judy, Lindához hasonlóan beszélt egy kémiai méregről, ami továbbjutott és már elérte az embert is.Korábban a talajban volt, de most a növényzetben van, és az idegenek vizsgálják. A kémiai anyag sok problémát fog okozni. Sokan fognak meghalni, mivel már így is szennyezi a vizet. És valami köze van a plutóniumhoz. Az idegenek hangsúlyozták, hogy az emberek által végzett titkos tesztelés, még ha a világűrben is történik, hatással van a földi dolgokra. Ezenfelül az entitások azt mondták neki, hogy az emberek víz alatt is végeztek kísérleteket, amik egy másik vegyülettel érintkezve kémiai reakciót váltanak ki. „Sok minden közrejátszik, mint pusztán a szennyezés. Ha úgy folytatjuk, ahogy most, nemcsak minket, hanem másokat is érinteni fog és megpróbálnak megállítani valamit, ami láncreakciót okozhat. (…) Megkérdeztem, miért nem mondanak többet, és miért nem tudják megállítani, ha ennyire tájékozottak”, de az idegenek dühösek lettek. Azt mondták, Judy még nem elég tájékozott, még nem elég érett.
.
A gabonakörök jelentősége
Linda szerint a termésképződmények egy tudatalatti üzenetet képeznek. Hogy „Kinek? Elraboltaknak? A Földön élő idegeneknek? Nem tudom. De tényleg úgy érzem, hogy aki a gabonaköröket készítette, tudta, hogy emberek milliói fogják látni őket a tévében.” A gabonakörök tudatalatti üzenetet közvetítenek az itt lévő embereknek. Mindenki, aki ehhez kapcsolódik, valahogyan, akár az egészhez, akár annak egy részéhez, kapcsolódik valamelyik szimbólumhoz. A gabonakör-jelenség egy előhírnök, amely tudatja az emberekkel, hogy visszatérnek. Mintha egy újságot nyomtattak volna, csak a gabonatermésbe tették.
.
Városméretű űrhajók
Linda beszélt városméretű űrhajókról, amelyek már jártak itt korábban és visszafognak térni és embereket fognak elvinni. A járművek fedélzetén főként az aranybarna, homokszínű hajú humanoidok lesznek jelen. Amikor megérkeznek, a világ kormányai semmit nem tesznek. Mert nem tehetnek semmit: semmi sem fog működni. Nem tudnak fegyverrel tüzelni. Attól kezdve senkit nem fognak lelőni, senkit nem fognak meggyilkolni. Egyetlen fegyver sem fog működni sehol a bolygón. Akár botokkal és kövekkel is kimehetnének, de még az sem használna. Szerinte megfog jelenni egy Krisztusszerű alak többször is különböző területeken. Az égen, egy felhőn állva lassan majd feje fölé felemeli karjait, felnéz az égre, és azt mondja: „Elvégeztetett.” Miután az alak eltűnik, elkezdődik a katasztrófa. A tűz az égen. Linda nem tudta megmondani, hogy hogyan illik ebbe a képbe az Antikrisztus gondolata: „Mintha nem lenne szükségem erre a tudásra, mert nem vagyok része ennek.”
.
„Csak egy tűzgyűrű volt”
Lindának mutattak egy felvételt az űrből a jövőbeni Föld állapotáról. Az egész egy tűzgyűrőből állt, 17-20 év telik el, mire bárki újra élhet a bolygón. Ahol ma szárazföld van, ott óceán, ahol óceán van, ott szárazföld lesz. A növényzetet, ami elpusztult, újratelepítik. Minden, ami kiirtódott, visszatér. Mintha az egészet újraépítették volna. Minden tisztává és újjá alakul, a társadalom más lesz, amikor újraindul. A szürkék egyes embereket kiemelnek a társadalomból a bekövetkező katasztrófa előtt, majd azokat vagy talán a tartályokban tárolt konverziójukban visszahozzák a Földre a katasztrófa után. Az új embercsoport elindulását segíteni fogják az idegenek. Lindának mutattak egy ételt, amit az idegenek adni fognak az embereknek. A búzához hasonlóan termesztik, könnyű a termesztése és nagyon olcsó. Minden benne van, minden tápanyag, amire az emberi szervezetnek szüksége van. Nem kell semmi mást enni, csak ezt az egy dolgot. Nincs szükség húsra, gyümölcsre vagy bármi másra. Ez egy teljes értékű táplálékforrás.
„És amikor az embereket elviszik, megtanítják nekik az igazságot, így amikor visszatérnek ide, mindenről tudják az igazságot. Egy teljesen más világ fog elkezdődni. Úgy értem, annyira más, hogy ma rengeteg olyan ember él, aki nem is akarna ebben az új világban lenni”, mert nincs pénz, nincs kapzsiság, nincsenek státuszszimbólumok. Az emberek mélyebb, lelki szinten kötődnek egymáshoz.
Egy másik, 1995 novemberében küldött levélben Porter azt írta, hogy „azok az emberek, akik a Földön élnek, akik túlélik az eljövendő pusztító változásokat, új fajjá fognak fejlődni. Most nem a Föld jövőjéből érkező jövőutazókra utalok, akik szintén itt vannak. Ez valami szükséges dolog volt, mert a földi kormányok egy veszélyes technológiához jutottak, amely nagymértékben rosszabbra változtatta meg a Föld jövőjét. (…) Valamilyen technológia rossz kezekbe került és a jövőutazókat visszaküldték az időben, hogy ezt megváltoztassák. Nem tudom, hogy változtattak e rajta – legalábbis egyelőre nem. De ez egy egész mellékvágány volt az evolúcióhoz, aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie.”
.
A több száz idegen faj jelenléte
Az EBEN (extraterrestrial biological entity – földönkívüli biológiai entitás, rövidítése EBE), miközben a lélekátvitelt végezte Linda beteg testéből az új, klónozott testébe, áttekintést adott a nőnek arról, hogyan épül fel a kozmosz az EBEN szemszögéből. „Sokkal, sokkal több van a létezésben, mint amit mi valaha is elkezdhetnénk megérteni. Sok minden, amit a fizikai univerzumról és az azt irányító törvényekről tanítottak, téves.”
Az univerzum hangmintákra épül, ezért létezhet annyi különböző világdimenzió ugyanabban a térben. Mindegyik más frekvencián van. Zavarj meg egy világdimenziót annyira, hogy elpusztítod a vivőhullámot, amelyen létezik, és egy egész nemlétet teremtessz, ami nem tudja megtartani a felette vagy alatta lévő dimenziót. Minden frekvencia a saját világának/dimenziójának fenntartása mellett támogatja vagy helyén tartja a felette és az alatta lévőt is. Minden kölcsönösen összefügg. A másik világ/dimenziók elkezdenek majd beomlani ebbe a „lyukba”. Ez nemcsak számtalan más civilizációt fog elpusztítani, de az ilyen sűrűségre összenyomott anyagfelület parszek ( a parszek a csillagászatban használt távolság egyik mértékegysége, 1 parszek nagyjából 3,26 fényévnek felel meg) alatt kibillentheti az egyensúlyából a körülötte lévő teljes gravitációs mezőt. A folyamat önmagát táplálja.
Számtalan világdimenzió foglalja el ugyanazt a teret anélkül, hogy tudatában lennének egymásnak, mivel saját, individuális oktávokkal rendelkeznek. Az oktáv frekvencia tartja a helyén a világdimenziót és biztonságos létezést biztosít anélkül, hogy zavarná a körülötte lévő világokat vagy akár tudatában lenne azoknak. Ez a frekvencia pufferzónaként működik, hogy minden a helyén maradjon. Bármit is teszel, ami megzavarja ezt a szenzitív rendszert, egy összeomlást indítasz el, ami halálos láncreakciót indít el. Ha az összeomlás sűrűsége eléri az adott súlyt, maga a téridő elkezd összeomlani.
Az atom- és hidrogénbombák fizikailag más dimenziókba szakadnak bele. Bármilyen kísérletben is vett/vesz részt az Amerikai Egyesült Államok kormánya a világűrben, ha sikeres, az olyan mértékben megfogja változtatni az anyag sűrűségét, hogy a megindult láncreakciót senki sem képes megállítani semmilyen világban vagy dimenzióban.
Linda tudomása szerint több száz idegen életforma van jelen, akik megpróbálják megállítani a történéseket, mivel azok veszélyeztetik saját világukat. Néhányuknak elvileg nem kellene beavatkozniuk, mégis megteszik. Azt próbálják megállítani, hogy a kormányzati kísérlet sikere esetén megszűnjön a Földről kifelé irányuló hullámhatás, ami egy öngerjesztő jelenség, mely során egyetlen esemény olyan hatásokat vált ki, amelyek tovább terjedve további hatásokat hoznak létre.
Minden technológiai fölényüket együttvéve ezek a fajok vagy feletteseik tudnak egy kialakuló vagy már kialakult visszafordíthatatlan folyamatról, ami világokon áthat és jelentős kihatással van az emberiség mellett számos más létformára, dimenzióra és a téridőre. Miért nem „sétálnak be” egy egyszerűen és állítják meg maguk az egész kialakulófélben lévő, sok mindennel szembemenő folyamatot? „Miért van szükségük ránk, elraboltakra, hogy beszéljünk az érdekükben? Valami egyszerűen nem logikus.” Linda felveti annak lehetőségét, hogy a nonhumán entitások hazudnak nekünk, valamilyen célra felhasználnak minket, és olyan gondolatokat, eszméket ültetnek el bennünk, amiket elakarnak hitetni velünk, és elakarnak ijeszteni minket a „szomszédságuktól”.
,
Bolygókat ért nonhumán behatás
Linda a szürke tudósok leírásánál a „gondviselők” kifejezést használta, mert tudomása szerint ezek a lények, nem a kis szürkék, akik nekik dolgoznak, az élet gondozói. Segítik az életet a különböző bolygókon és világokban, itt vannak, amióta az egész elkezdődött. Ők indították el az embert kifejlesztő tenyésztési programot. Ez még a bibliai időknél is régebbre nyúlik vissza, mint például a cro-magnoni és a neandervölgyi emberig, vagy még korábban volt az első próbálkozásuk. Aztán talán elmentek egy időre, majd visszatértek és restartoltak. A kérdés: vajon hol ér véget a gondozás és hol kezdődik a szabályozás?
Amint azt Linda Moulton Howe összegezte, „Linda Porter két-három évtizedes interakciója után, melyben nem emberi lényekkel, köztük az első pillanatban ijesztő imádkozó sáskával, találkozott, arra a következtetésre jutott, hogy ezek földönkívüli biológiai entitások, amelyek mély érdeklődést mutatnak az itt élő életformák evolúciója iránt, manipulálták a már kialakulásban lévő főemlősök DNS-ét, hogy egy sor különböző modellt hoztak létre.”
.
Jézus, a klón
E bekezdés egy érzékeny pontja a cikknek. Ufológiával foglalkozóként rendkívül szakmaiatlan dogmatikus eszméket, vallási nézeteket becitálni a jelenségről kezdeményezett párbeszédbe. Éppen ezért kifejezetten fontos egyértelműen fogalmazni akkor, amikor a jelenkorban is virágzó világvallások paleoasztronautikai vonatkozásáról esik szó. A vallások, mitológiák és folklórok alkotnak egy félárnyékos elegyet, amiről viszont szükségszerű beszélnünk. Például, hogy Szűz Máriát az idegenek mesterségesen megtermékenyítették, a betlehemi csillag egy uap, Jézus Krisztus pedig egy hibrid volt. Linda Porter beszámolója szintén megerősítve kitér Jézus nonhumán eredetére.
„És ez őrültségnek fog hangzani, de Jézus Krisztust nem vallásként küldték ide (…). A szürke tudós csak azt mondta, hogy a civilizációja 2000 évvel ezelőtt küldött ide egy lényt, hogy megpróbálja eltéríteni az emberiséget attól, amerre tartanak.” Képesnek kellett lenniük a jövőbe látni, hogy lássák, hogy valami történni fog. De ha ezt meg tudták tenni, akkor hogyhogy nem látták, hogy Krisztus meg fog halni, hogy az emberek megölik őt? Hogy semmi sem fog változni? Feltételezi, hogy Jézus klón volt, emberi testébe egy rendkívül fejlett lelket helyeztek. A klóntest a szürke tudósoktól származott, a lelket a testnélküli feljebbvaló létformák biztosították: vagy ők teremtették vagy egyikük jött le. Ám mivel az akkor embere tudatlan és babonás volt, mindent kiforgatott és mások irányítására használt. „Szóval semmi jót nem tett” az, hogy az idegenek az emberek közé küldték.
Kinyújtott kar
„Mi (elraboltak) olyanok vagyunk, mint a cserediákok, abban az értelemben, hogy arra teremtettek minket, hogy idejöjjünk, és földi életet éljünk a korlátozott emberi tapasztalat keretein belül.” A Linda Moulton Howe-al folytatott egyik beszélgetés során kinyújtotta karját, ránézett és elsírta magát: „Már nem tudom, mi vagyok én!” Linda Porter látta, ahogy az általa születésének vélt teste meghal, miközben a tudata egy ugyanolyan másik testben fennmarad és tovább él: „Linda, mondd meg, kinek a kezei, kinek a karja ezek? Ki nézett, ki volt az asztalon, ki volt a tartályban, melyik vagyok én?” Miért lennének a nonhumán entitások ilyen szorosan érintettek egyes emberek életének és halálának ciklusaiban?
A Linda Porter-eset elképesztően sokrétű, nagyívű elbeszélés. Annak története, amelyben nonhumán entitások megmutatták egy fiatal lánynak, hogyan képesek hagyni egy embertestet meghalni, miközben egyidejűleg feltámasztanak, aktiválnak egy nem földi helyen tartósított klóntestet. Mert van valami rendkívül fontos a lélekről szóló tanulmányozásukban, az animusz, a lélek és a Homo sapiens összetett kölcsönhatása közben.Vajon mi, emberek tényleg ennyire jelentéktelenek lennénk vagy épp ellenkezőleg, egy galaktikus, téridőn átívelő, különböző létformákra és világokra kihatással lévő interferencia kellős közepén vagyunk? Nézők vagy elszenvedők vagyunk? Hogy hol húzódik, ha egyáltalán húzódik, az emberi autoritás? És mik lehetnek azok a részletek, amelyek örökre kiestek Linda elméjéből? Elképzelhetőnek tartom, hogy néha bekapcsolatlanúl maradt Linda Moulton Howe hangrögzítője és az elhangzottak véglegesen megőrződtek a két Linda és a motelszobák zárt falai között.
Utóhang
A Linda Porter-eset igazán egyedi. Hallottunk már olyan beszámolókról, amikor az idegenek képesek belépni a kontaktus elméjébe, amikor átadhatnak nekik bizonyos információkat, megmutathatnak nekik olyan dolgokat, mint a jövőbeli környezeti katasztrófák. De az, hogy fizikai másolatot hoznak létre, az egyszerűen lenyűgöző… vagy éppen nyugtalanító.
Ezek az entitások talán nem is feltétlenül mindig ebben a dimenzióban tartózkodnak, de részt vehetnek ennek az univerzumnak a létrehozásában, aminek köze van az élet és a lélek evolúciójának tanulmányozásához. Lehet, van egy kritikus túlélési probléma, amivel valami rendkívül fejlett létforma küzd, és képesek belépni a dimenziókba, képesek manipulálni az időt, a teret különféle genetikák után kutatva, amiket összegyűjthetnek, hogy válaszokat találjanak saját túlélésükre. Linda szerint ő egy nagyobb kísérlet része, melyben az idegenek foglalkoznak a lelkével. Azt mondta, bármik is vagyunk mi, emberek, van egy animuszunk, egy esszenciánk, ami rejtélyes számukra. Megpróbálják kideríteni, hová kerül a lélek a halál pillanatában és a tartályokban lévő és onnan kivett lelkek újrahasznosítását tanulmányozzák. Talán ők is ugyanazokat a válaszokat kutatják, mint mi, emberek.
Linda beszámolója gyökeresen eltérő lényegbe helyezi a Homo sapiens testhez és az emberi lélekhez való viszonyunkat. Ha fel még nem is tudjuk teljes valójában fogni, de már tudomásunk van arról, hogy nonlokális tudatunkat több nonhumán faj képes manipulálni. Megnyithatják az elménket, projektált hologramképeket vetíthetnek ki belőle, álemlékeket ültethetnek el benne beleegyezésünk és sokszor tudtunk nélkül. Képesek kontroláltan irányítani cselekvéseinket, döntéseinket, érzelmeinket és emlékeinket. A jelenünket, az időnket. A létünket.
A kérdés a számtalan megválaszolatlan közül az, hogy kik ők? És mi mik vagyunk? Mi határoz meg bennünket, amikor már nem mi döntünk, amikor már a testünkön túl a lelkünk is kiszolgáltatott az idegeneknek? Hogyan építsük újra az embert, mint egyént és az emberiséget, mint cselekvőképes, érzelemgazdag, egyszerre impulzív és tudatos döntéshozó fajt? Micsoda irónia, hogyha talán a legfontosabb influencia, amit más dimenziókban, idősíkon élő intelligenciák által teremtett lények tettek, az az, hogy létrehoztak valamiféle lelket. Valamiféle lelket, akik itt vannak, akik mi magunk vagyunk, és más dimenziókból, világokból érkeznek entitások, hogy kölcsönhatásba lépjenek és begyűjtsenek vagy tanulmányozzanak valamit az emberi szellemről, miközben az emberek ezen a bolygón minden nap minden órájának minden percében úgy bánnak egymással, mintha nem lenne lelkünk.
Forrás:
