Interjú az „Egy magyar UFO-megtapasztaló naplója” szerzőjével.
Az Egy magyar UFO-megtapasztaló naplója című beszámoló szerzője már a kezdetektől tudatosan és nyitottan közelített az ismeretlenhez. Gondosan dokumentálta a több generáción és évtizedeken átívelő, különféle típusú interakciókból álló eseménysorozatot: képanyagokat készített, hipnózison vett részt, valamint kapcsolatba lépett UFO-kutatókkal. Esetét elsőként Sós Tibor hazai ufológus vizsgálta mélyrehatóan:
„Részletes beszélgetésünk alapján kiderült, hogy egy »családi UFO-jelenség« kategóriájába tartozó esettel állunk szemben. Ez azért fontos, mert valóban a család több tagjának is volt UFO-élménye – a fényjelenségektől a kis szürkék megjelenéséig –, és az első megfigyelések egészen [a megtapasztaló neve elhagyva] kisgyermekkoráig nyúlnak vissza, amelyekben a szülők is érintettek voltak. A családi UFO-kategória azért is lényeges, mert ezekben az esetekben nem csupán egy véletlenszerű találkozásról van szó, hanem bizonyos típusú jelenségek újra és újra megjelenhetnek. Ennek okait jelenleg is próbáljuk megfejteni.”
Másodikként Sós Dóra Gabriella hazai ufológus foglalkozott az esettel, és elsőként mutatta be azt a magyar közönségnek a NOVA Egy magyar UFO-megtapasztaló naplója című, két részes epizódjában, amelynek spin-off része a következő interjú. Szóba kerülnek álomszerű döntések, az ismeretlentől való félelem, valamint egy toroid alakú űrhajó fedélzete is.
Fontos kiemelni, az interjú célja nem a félelemkeltés, hanem az informálás.
Köszönöm Sós Tibornak a cikk létrejöttében nyújtott közreműködését.
.
.
Nagyon hálás vagyok a NOVA-olvasók és a hazai ufológusok nevében, hogy nyitott voltál az interjúra. Miért fontos számodra, hogy minél több emberhez eljusson a történeted?
Leginkább csak azért, mert harminckét éves vagyok, és durván harminc évig nem volt róla fogalmam, hogy miről van szó. Úgy gondolom, hogy mivel tudatlansági állapotban van az emberiség, akárcsak ahogy én voltam, egy tájékoztatást szeretnék adni, hogy bizonyos estekben ez nem képzelgés, nem paralízis állapot, nem bármiféle betegség, hanem ez egy valós dolog, ami zajlik – főleg, ha több családtag is tapasztalt ilyet. Ez is egy megerősítés abban, hogy nem őrült az ember, hanem valóban voltak olyan dolgok.
Mikor és mi volt az első személyes élményed az NHI-val?
Ha visszaakarok nagyon nyúlni, akkor még nem is voltam két éves. Anyuék szobájában a kiságyban aludtam és arra keltem fel, ez ’95-ben volt nagyjából, hogy „mákos” volt a tévé. Éjfél már elmúlhatott, mert nem volt adás. Ők aludtak, én meg elkezdtem sírni, erre is emlékszem. Azt vettem észre, hogy kinyílik a szobaajtó és beles valaki, valami és onnantól kezdve megnyugodtam és elaludtam. Valahogy így, innen indul és egyre több emlékem van ezekről a dolgokról.
Egy vagy több faj látogat meg? Milyen időközönként? Hogyan írnád le őket?
Ha azt nézzük, hogy két évestől tíz éves koromig, akkor nagyjából hat-hét alkalom volt összvissz, amire nagyjából tudok emlékezni. De azt is ki kell hangsúlyoznom, hogy sokszor nem én tapasztaltam, hanem a családom valamelyik tagja. Ez is fontos, mert attól függetlenül többször jöttek, csak nem biztos, hogy én hozzám. Tíztől húsz éves koromig egy kicsit megzuhant ez a dolog, akkor néhány alkalom volt. Onnantól kezdve, húsz fölött, már aktívabban volt jelen a dolog. Jelenleg én három fajról tudok. Ebből két fajta kis szürke, kábé negyven és száztíz, százhúsz centiméter magasak – ez egymillió százalék. Közvetlenül testi formában egyedül én láttam egyszer és az igen kemény dolog. A többiek árnyékformákat, kirajzolódó humanoidlény formákat láttak. Egyszer volt, hogy a húgom egy száznyolcvan, százkilencven centi magas, igen hosszú hátranyúló koponyarészű alakot látott, aki odahajolt az arcomhoz, mikor én aludtam.
.
A megtapasztaló eredeti fényképe felül, az alsó képeken módosításokkal a kis humanoid lény jobban látható (kép 1-2.)
.
Szoktál emlékezni a találkozásokra?
Többnyire annyira emlékszem, hogy úgy ébredek fel, hogy nem tudok megmozdulni, egy blokkolt állapotban vagyok. Nem bírom mozgatnia a végtagjaimat, nem bírom kinyitni a szemeimet, de tudom forgatni. Tudok gondolkodni, a hallásommal nincs baj. Úgy érzem a környezetemben, hogy valami megváltozott és kölcsönhatásba lép ezzel az egész test. Hidegrázás, félelem. A félelem nagyon erős szokott lenni. Felmegy az adrenalinszint és a vérnyomás, az ütőeremet is érzem a nyakamnál és az egész fejemet, ahogy lüktet. Egyszer olyan esetbe kerültem, hogy annyira féltem, hogy panaszkodni kezdtem a szívemre, hogy nagyon fáj, szúr és utána kaptam a megnyugtató érzést szépen fokozatosan és elaludtam. Erre azóta is ügyelnek, hogy ha jönnek vagy valami hasonló, akkor megnyugtatnak.
Mindig a valódi, „idegen” alakjukban jelennek meg előtted vagy volt, amikor álkép formájában, például bagoly alakjában?
Amikor ők megjelennek, olyan közelségben vannak már, akkor igen, érezhető, hogy valaki figyel. Beindul az emberi ösztön, elkezd felállni az emberen a szőr. A perifériás látásban lehet látni, hogy valaki elfut. Mindig este történnek, éjszaka, általában tíz után. Egyetlenegyszer jelent meg előttem, 2024. március 15-én háromnegyed nyolckor. Pont akartam menni rágyújtani. Teljes valójában tizenöt méterre ott állt mellettem egy humanoid lény. Nem is vettem volna észre, ha a villanyt nem kapcsolom fel és nem tükröződik vissza a mandulaszemén a terasz és a megvilágítás. Jól látható volt kábé három másodpercig még félre nem lépett oldalra, a kerítés mögé.
.
A festményt a megtapasztaló készítette, a 2024. március 14-ei eseményeket ábrázolja. A kis szürke feketés olajzöld színű overallszerűséget viselt (kép 3.)
.
Le voltam döbbenve. Bekiabáltam a feleségemnek, hogy fogd a gyereket! Igen erős érzelmi hullám volt az a pillanat. Próbáltam racionális magyarázatot adni a látottakra. Leültem egy cigire, próbáltam összeszedni magamat, megnyugodni, és azt vettem észre, hogy nincs hang. Megszűntek a környezetei hatások. Nem fújt a szél. Ilyenkor már márciusban a kanárisokban a békák kuruttyolnak, vannak tücskök is. Nem volt ilyen. De autót sem lehetett hallani, hogy messzire lenne mozgás.
[Megjegyzés: az interjúalany feltehetőleg az Óz-hatás alá került. Az Óz-hatás (Oz Effect) ufológiai kontextusban azt a jelenséget hívatott leírni, amikor a megtapasztaló valóságérzete megváltozik a nonhumán létformával való interakció során. Idő – és térbeli anomáliákat, csendérzetet tapasztal. Mintha körülötte megállna az idő, megfagyna a levegő, valószerűtlenül érzékeli környezetét. A külvilág zaja megszűnik, elhallgatnak, nem repülnek a madarak, nem ciripelnek a tücskök, nincs emberi mozgásra utaló jel, stb.]
Mit gondolsz, miért vagy a családoddal kiválasztott?
Lehet ennek ezer oka. Nem akarnak az őrületbe kergetni. A lelki állapotot is figyelik, sőt. Valamilyen szituáció van és megfigyelnek azzal kapcsolatban, hogy mit cselekszel. Álomszerű tudati döntéseket kell hozni.
Elrablásokként vagy találkozásokként definiálod az idegenekkel való interakcióidat?
Összeraktam magamban, hogy konkrétan mi is történt, most miről van szó, hogy mi lehet ez. Ufo-kutatókat is felkerestem. Kerestem dokumentumfilmeket, anyagokat, könyveket. Találtam olyan dokumentumfilmet, ahol az elrabolt beszámol, hogy milyen élményeket élt át. Elkezdte ezeket mesélni és rádöbbentem, hogy ugyanezek a dolgok történtek meg velünk is. Utána volt egy fordulópont, ugyanis a kilenc hónap alatt volt időm feldolgozni és rájöttem, hogy az elrablás nem rossz szándékú, nem történt semmilyen brutális dolog, se fizikai, se szellemi – legalábbis nem látszik a testemen. Amit nem értünk, attól félünk. Miután megértettem az érthetetlent, rá kellett jönnöm, hogy ez nem egyfajta elrablás, hanem inkább felébresztés.
Az alvás alapvető fontosságú a testi és szellemi jólétünkért. Alvás közben szortírozza szét az agyunk a nap eseményeit, regenerálódik a szervezetünk. Pihenünk, lelassulunk, ellazulunk. Érdekes módon többségében az idegenek az éjszaka sötétjében jelennek meg az ágyunk körül, térítenek el minket. Az egyik lehető legkiszolgáltatottabb helyzetben. Az is gyakori jelenség, hogy a mellettünk alvó párunk nem vesz észre semmit, mi pedig nem tudunk szólni neki. Volt hasonlóban részed? Milyen a viszonyod azóta az alvással, az álmokkal?
Amikor anyu kiment egy pohár vízért és az előszobában meglátta azt a humanoid lényt, nem annyira volt sötét, teliholdas idő volt. Beszűrődött a fény és a gyerek méretű alak látható volt. Úgy megrémítette, hogy villany mellett aludtunk. Nagyon mélyen megérintette. Azzal, hogy történt is valami, két, három nap múlva ugyanúgy aludtam, mintha nem is lett volna semmi. Nem volt egyszerű, mert amikor rájöttem, hogy kikről van szó, felváltottam a nappalt éjszakára. Egész éjszaka a családomat figyeltem és vártam az eseményeket. Kezdtem kikészülni és rájöttem, hogy rámehet az egészségem.
Mikor volt az a pont, amikor tudatosult benned, hogy amiket átélsz, észlelsz az nem alvásparalízis, nem véletlen egybeesések sorozata, nem egy szellem van mögötte, nem a képzeleted, az álmaid szüleménye, hanem valóság és hogy rajtad kívül emberek millióinak valósága ez?
Amikor elkezdtem úgymond „nyomozni”. Nagyjából tizenöt ufó-kutatót hívtam fel. Ennyire kétségbe voltam esve. Ebből egyetlen egy vett komolyan: Sós Tibi bácsi. Kijött és átbeszéltük, hogy kiről van szó, miről van szó. Ekkor tudatosult bennem, hogy akkor ez lehet, hogy százszázalékos valós tény, hogy itt nem néztem félre semmit, hanem ez a valóság.
Végeztek rajtad különböző vizsgálatokat, beavatkozásokat? Tudsz esetleg arról, hogy helyeztek beléd implantátumot?
Implantátumot kaptam még gyerekkoromban. Ez egy álommal kezdődött. Arra emlékszem, hogy bent vagyok egy hengeralakú körben vagy egy körhengerben. Mint egy fánknál, a kör közepén egy hajlított kör volt. Ebbe a helységben szegecsek nem voltak. Az egész helység egy, bontatlan anyagból állt. Nem volt olyan rész, ami össze lett volna rakva. Majdnem tükörsima volt és nem volt fényforrás. Nem tudom, hogy honnan jött a fény abba a helységbe. Nem voltak bútorok, nem voltak nyílások. Ahogy a velem szemben lévő falat néztem, vízszintesen nyúltak el a színek. Fehér, fekete és karamellszín.
.
.
A megtapasztaló feltehetőleg egy tórusz alakú helyen, valószínűleg egy idegen fedélzeten tartózkodott (kép 4-5.)
A megtapasztaló rajza a tórusz alakú helységről (kép 6.)
.
Arra keltem fel, hogy azt a hangot hallom, hogy „Megvagy”, és rögtön utána, még egy másodperc sem telt el, éreztem a jobba faromon egy erős szúrást. Hogy valaki megszúrt vagy megcsípett. Utána hallottam, ugye akkor sem tudtam megmozdulni, blokkolt állapotban voltam, a lépteit, hogy távolodik. Nagyon fájt. Nemcsak csípett, hanem éreztem a bőröm alatt, hogy valami egy picit mar is. Ez mélyebbre ment, minthogy megcsípett volna valami. Reggel kimentem apuhoz a konyhába és mondtam neki, hogy bántott egy szellem, megcsípte a jobb faromat. Látta rajtam, hogy valami baj van és mondta, hogy „mutasd már meg”. Lehúztam neki addig a ruhát és ő volt az, aki eltudta nekem magyarázni, hogy három pötty van háromszög alakban. Itt egy pötty, itt, itt és tökéletes háromszög alakban, nagyjából gombosfejtűnyi. Nem hiszem, hogy oltást kaptam, mert azt itt az emberek is megoldják anélkül. Egymillió százalék, hogy ez egy szonda, hogy tudják, hogy hol vagyok. Már csak azért is, mert én elköltöztem onnan, ahol laktam gyerekkoromban és megtaláltak. Tudják, hogy hol vagyok. Másképp nem tudnák, ha nem lenne bennem nyomkövető.
Az eltérítéseket, beavatkozásokat követően gyakori, hogy lehetetlen pozícióban ébrednünk fel, a rajtunk lévő ruha elmozdult, összegyűrődött, fizikai tüneteket produkálunk. A közérzeted mutatott változást, például émelygést, fejfájást, orrvérzést, zavartság vagy fáradság érzetet? Észrevettél a testeden jeleket, például kék-zöld foltokat, hegeket, tenyérnyomot a szabályos háromszög alakú pöttyökön kívül? Mennyi idő múlva múltak el?
Igen, volt, hogy a pólóm egészen a nyakamig volt felhúzva, a boxerem lent volt a térdemnél. Nem volt abban az állapotban, ahogy én elaludtam. Sőt, mondom azt, hogy nem is aludtam el, hanem ők altattak el. Voltak rajtam nem messze egymástól három pöttyök. Mintha három ujjvég nyoma lett volna. Volt a karunknál, a combunknál, a derékrésznél. Gyerekként faluhelyen szaladtunk, elestünk, megütöttük egymást, akkor ugye volt lila folt. Ezeket el tudtuk különíteni, mert nagyobbak voltak, egy helyen, nem háromfele, négyfele voltak és tudtuk, emlékeztünk rá, hogy hogy kerültek oda. De az ilyen hárompöttyös esetekben sokszor nem tudtuk megmondani, hogy mi történhetett. Egyébként, ha történik valami, akkor másnap mindig úgy kelek fel, hogy fáj a fejem. Nem egy fajta migrénes fájás vagy érezném, hogy front jön, hanem az a kegyetlen fejfájás. Nem egy, két ponton fáj, hanem az egész koponyában, az egész agyban lehet érezni a fejfájást.
Szintén jellemző, hogy az eltérítés során vagy egy halálközeli állapot (near-death experiences, N-DE) után az érintett arról számol be, hogy találkozott vallási személyekkel, rég elhunyt szeretteivel. Volt hasonló találkozásod?
Nem. Viszont volt egy álomrész, nehéz beszélni róla. Említettem, hogy vizsgálják az emberi lelket is, hogy hogy cselekszel. Ebben az álom-szituációban én feláldoztam magamat, hogy ne a húgom halljon meg, engem lőttek le. Egy teljesen más helyen találtam magamat, mintha a mennyország lett volna. Nem éreztem például testi fájdalmat, gondterheltséget, semmi hasonlót. Egy felszabadult valaki voltam. Tudtam, hogy nem élek és elkezdtem hazafele sétálni, ahol engem lelőttek. Mikor hazaértem, egyedül apu volt otthon. Amikor megláttam, odaszaladtam hozzá és elkezdtem sírni. És utána ébredtem fel. Hevesen elkezdtem kapkodni a levegőt, akkor is blokkolt állapotban voltam. Lépteket hallottam és kinyílt a szobaajtó, valaki távozott. Nagyjából egy perc múlva ment le rólam ez a blokkoltság és utána megtudtam törölni az arcomat, mert a könnyem is kifolyt az események alatt. Álomszerű tájékoztatás van, csak az a legszörnyűbb az egészben, hogy nagyjából két, három hétre meghalt apu. Olyan, mintha a lelkeddel megnéznék azt, hogy feláldoztad magad és cserébe kapsz egy bepillantást a jövőbe, hogy mi várható. Valahogy így tudom értelmezni. Sokáig nem értettem, hibáztattam magamat, hogy én tudtam, hogy ez megfog történni, hogy őt elfogjuk veszíteni, hogy ott volt a lehetőség, hogy megtudjak valamit változtatni és nem tettem. Egy idő után elvették ezt a fájdalmat. Tudták, hogy szenvedek és nem akarták már, hogy ezt tovább vigyem.
Fentebb említetted, hogy édesapád halálát megálmodtad/megálmodtatták veled. A megálmodáson túl tapasztaltál magadon vagy valamelyik érintett családtagodon változást, új, különleges képességet, például gyógyítást, pszichonikus képességet (megérzés, különös álmok, előre láttál bizonyos eseményeket)?
A megérzések százszázalékosak. Három, négy mondat alatt már levágom, hogy én inkább nem is akarok ezzel az emberrel beszélgetni. A húgomnak olyan van a számokkal, például ránéz az órára vagy olyan terméket választ ki, hogy mindig párban lássa a számokat. Például 22 óra 22 perc. Már jegyzi, le is dátumozza, több száz van.
Gyakran az eltérítetteket körbevezetik a fedélzeten vagy a bolygójukra elviszik és megmutatnak nekik technológiákat, tárgyakat, megosztanak velük bizonyos információkat. Neked adtak át valamilyen tudást?
Hát, ha adtak is, az lehet, hogy el lett rontva. De nem is ez az első céljuk. Szerintem az, hogy mindenki próbáljon meg ember maradni. Első sorban ez a legfontosabb. Nem a vagyonszerzés vagy a hasonló dolgok, hanem a cselekvések.
.
A fényképet a megtapasztaló készítette, a képen uap látható a bal oldalon apró fénypöttyök formájában (kép 7.)
.
A videó itt tekinthető meg, 26 perc 28 másodpercnél:
.
Ritka esetekben egyesek képesek, vagy talán fogalmazzunk úgy, hogy egyeseknek „megengedik” az idegenek, hogy ők kezdeményezzék az interakciót. Ez a CE-5 (close encounters of the fifth kind – ötödik típusú találkozások). A legismertebb ilyen személy Chris Bledsoe, aki kisebb-nagyobb embertömeg előtt képes kapcsolatba lépni az NHI-kal és fényképek, videók formájában meg is szokta azokat örökíteni. Képes vagy kezdeményezni feléjük az interakciót, hallgatnak a hívásodra?
Nem próbáltam még soha, bár érdekes lenne, hogy össze jönne e a kapcsolatfelvétel úgy, hogy én kezdeményezném. Eddig ők voltak, akik kezdeményezték. Ők döntik el. Hiába hallják is, szerintem vagy nem fogják megtenni, mert nincs ebbe érdekeltségük, vagy még nem kaptak rá engedélyt.
Sok eltérített arról számolt be, hogy az idegenek meggyógyították. Volt ilyenben részed?
Szerintem igen, mert életemben háromszor volt tüdőgyulladásom és már nem itt kéne, hogy beszélgessünk. Két oldali tüdőgyulladásom volt mind az utolsó kettőnél, az utolsóban még Covid is volt. És itt vagyok. Szedtem antibiotikumot, de nekem ez egy kicsit furcsa, hogy két hétig feküdtem az ágyban, meg sem bírtam mozdulni és utána egyre jobban kezdtem lenni. Plusz volt egy sérülés a bal lábamon. Rengeteg ideget talált durván két centi mélyen, a porc rongálódott, az ínszalagok leszakadtak. Nem bírta a terhelést, nem bírta a mászkálást. Állandóan görcs és gyulladás volt. Ez is eltűnt.
Kétségkívül van egyfajta egzotikuma, szenzációkeltő vonzata az eltérítésekről szóló történeteknek. Viszont engem érdekelne a backstage. Az emberi oldal. Milyen lehet megtapasztalóként az élet? Milyen sorban állni a kasszánál, a dugóban várni, a számlákat befizetni? Milyen azzal a tudattal felkelni minden egyes nap, hogy bármikor, bárhol figyelhetnek az idegenek, olyanokat csinálhatnak veled, amire te nem emlékszel? Milyen egy átlagos este tévézni, miután egyszer tévénézéskor meglátogatott egy kis szürke? És talán az átlagos alatt azt is értem, hogy bizonyos mértékig számotokra a családoddal már megszokott az interakciók állandósága.
Attól ugyanúgy kilettek fizetve a számlák és ment ugyanúgy az élet, főleg, hogy családom van. Megszokás kérdése egyébként. El kell fogadni, hozzá kell szokni a dologhoz és semmi baj. Élni kell, ennyi. A szürkével kapcsolatban, amit mondtál a tévézés közben, hát igen. Az egy kiábrándító dolog volt, főleg érzelmileg, amikor ez hipnózis alatt visszajött.
.
A fényképeket a megtapasztaló készítette miután egy pirosas narancssárga orb fizikai behatást idézett elő otthona falán, ahol bejött és távozott. A frissen, 5 réteggel lefestett falon a fénygömb nyoma kidomborodik (kép 8.)
.
Az átéltek hatására kialakulhat inszomnia, különböző mentális problémák, szorongás, pánikbetegség, depresszió. Megrendülhet az emberiségbe, a világba vetett hitünk, bizalmunk. Viszont fontos lehet ezt az aspektusát is érinteni. Milyen azzal párt választani, családot alapítani, hogy idegenekkel vagy kapcsolatban és bármikor elvihetnek?
Az ismeretlen az egy kemény dolog. Meg kell tanulni evvel élni és értelmezni kell a jelenségeket. Sokan félreértelmezik és negatív irányba megy. Nem szabad ennyire földhözragadni, próbáljunk meg máshogy nézni efelé is. Az első három hónap az kemény volt. Ebben benne volt a félelem. Ott van a családom, aggódás, a gondolat, hogy bármikor bejöhetnek és bármi lehet, főleg, hogy ott van az én gyerekem is és bármikor őt is elvihetik, ha akarják. Ugye ki szeretné azt, hogy a gyerekét elvigyék? Senki.
Eleve nehéz a jelenségről párbeszédet kezdeményezni makro – és mikrokörnyezeti szinten, ismerősökkel, rokonokkal. Mihelyst szóba kerül az ufo-téma, az ember élcelődéssel, stigmatizációval, az online térben trollkodással találkozhat. Tapasztalóként nagy erő kell előrukkolni az átéltekkel. Magyarországon pedig hatványozottan tabusított a téma. Még az ufológusok körében is eltérők az álláspontok az eltérítésekről. Az viszont biztos, hogy fontos hangsúlyozni, több figyelmet fordítani a megtapasztalókra gyakorolt rövid – és hosszútávú fizikai hatáson túl a mentális, lelki hatásokra is, még egy egyszeri találkozás is lehet traumatikus jellegű. Gyakran a biztonságot jelentő házainkban, a privátszféránkban lépnek velünk kapcsolatba. Az egész világnézetünk, hitünk, az önmagunkról, a világról, az életről és halálról kialakított képünk megrendülhet, átalakul, az elfogadott tudományos dogmák jelentéktelennek tűnnek, a test, az elme feletti önrendelkezés fogalma megtörik. Vajon milyen folyamatok zajlódhatnak le a megtapasztalókban? Benned milyen megküzdési mechanizmusok indultak el? Voltak olyan személyek, akikkel tudtál nyíltan, őszintén beszélni az interakciókról? Ért az évek alatt hátrányos megkülönböztetés, bántás a történeted miatt?
Negatív tapasztalásom nem volt a történtekkel kapcsolatban, ugyanis olyan embereknek mondtam el, akikben bízok, ők is megbíznak bennem, régóta ismerjük egymást, tudják, hogy nem vagyok hazudós. Normális ember vagyok, normális családban élek, éltünk, fogunk is. Azt tudom javasolni az embereknek, hogy az elraboltakra úgy kell tekinteni, mint az aranyemberekre. Nem szétértékelni, nem megalázni, nem bántani kell. Az embereknek meg kell próbálniuk összehangolni evvel a helyzettel, mert nehogy baj legyen a későbbiekben. A legjobb szó a Bibliában az aranyszabály: úgy bánj másokkal, ahogy te is elvárod, hogy mások bánjanak veled. Az elraboltakkal is így kell bánni. Apám egyszer azt mondta, hogy az idő mindent begyógyít. Idő kellett ahhoz, hogy megértsem, hogy kinyíljon a szemem, hogy megvilágosodjak. Mindenki menjen ki a csillagos ég alá. Nézzenek fel és gondolkozzanak el azon, hogy tényleg egyedül vagyunk itt ezen a kis semmit érő földön a rengeteg csillag és bolygó között? Hogy csak mi lennénk pont azok az értelmes lények?
Mi a konklúziód a saját és a családod tapasztalatai által? Ha lehetőséged adódna, milyen fontos üzenetet adnál át az emberiségnek a nonhumán valóságról?
Az ATM-ek nem fognak bezárni, ugyanúgy működni fognak, csak annyivel lesz másabb a helyzet, hogy kinyílik a szemetek. Attól még marad minden a régiben.
Az interjút készítette: Szűcs Ágnes
