Elmesélek nektek egy történetet, és döntsétek el, ez mit jelent…

1. A most belinkelt videó egy mesterséges intelligencia által újraalkotott változata egy fénygömbvideónak. Az eredeti szinte ugyanilyen volt, jól emlékszem rá.

2. A rejtélyes dróntevékenység idején én is igyekeztem mindenről hírt adni nektek, és az egyik videómba átvettem az eredeti felvételt. Feltöltés után szerzői jogi figyelmeztetést kaptam. Nem akartam kockáztatni, ezért inkább újravágtam a videót enélkül, és újra feltöltöttem. Ha ezt nem teszem, talán én is úgy jártam volna, mint Red kolléga alább.

3. Red Panda Koala egy tehetséges ifjú titán, aki szorgalmasan gyűjti az eredeti orbvideóhoz hasonló felvételeket. Ismerte a feltöltőt, és nála is megvolt a felvétel.

4. Ekkor még mindig zajlott a rejtélyes dróntevékenység. Az FBI úgy döntött, hogy látogatást tesz annál a civil úrnál, aki készítette a zseniális felvételt. Elbeszélgettek vele, és ezzel párhuzamosan elintézték, hogy a virálisan terjedő orbvideóját az internet összes zugából töröljék. Az illetőnek új profilokat kellett létrehoznia a közösségi médián, névtelenségbe vonult, még beszélni is csak óvatosan mer a videójáról.

5. Mit ad Isten, ezután nem sokkal Red Panda Koala teljes YouTube-csatornáját emiatt törölte a YouTube-robot, méghozzá kamu szerzői jogi bejelentések alapján. A nemzetközi ufós közösség döbbenten állt ez előtt, mert Red csatornája egy aranybánya ufós felvételekből. Sokan próbáltak segíteni Rednek.

6. Eközben én több elmélet elemzése után arra jutottam, hogy a rejtélyes drónok ellenséges erőké lehettek (feltehetőleg földönkívüli tech, de az is lehet, hogy visszafejtett technológia). A drónrajzás érdekességei nemcsak az alakváltó, anomális drónok voltak, hanem a fénygömbök is ellepték New Jersey-t és a többi rajzott helyet. És úgy tűnik, ezekkel az orbokkal szintén nem tudtak kezdeni semmit a bűnüldöző szervek, a katonaság, a hírszerzés számos ügynöksége. Csakhogy a fénygömbök kevésbé voltak fenyegetők, jelenlétük sokkal éteribb volt. Mondanom se kell, a fénygömbök észlelése világszintű, számuk egyre több.

7. A soron következő 4chanos videóban többek között erről a furcsa UFO-hullámról is szó lesz. Már csak pár nap, és érkezik az epizód.

8. Hogy megnyugodjon a lelketek, képzeljétek, hogy Red megfellebbezte az igaztalan bejelentéseket, és hosszas procedúra után sikerült visszanyernie a csatornáját. Azóta elkészült az eredeti orbvideó AI-rekonstrukciója. Mert az igazságot nem lehet eltemetni.

Íme.

Szerző

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük